Arató Gergely (DK) arról beszélt, hogy a kormány nem kontrollálja, csupán követi a járványt. Szerinte nem szükségszerűen kellett volna átállni a digitális oktatásra, ha a kormány megfogadja az ellenzék javaslatait, ráadásul a digitális oktatás megoldása továbbra is az iskolákra és a pedagógusokra hárul. – Nem az ellenzék csinál halálpropagandát, hanem a kormánynak kellene megvédeni az embereket – mondta.
Dömötör Csaba válaszában hangsúlyozta, hogy a kormány a járványügyi szakemberek javaslatai alapján hoz döntéseket. Emlékeztetett arra, hogy a baloldal egyszer korlátozást követel, amikor pedig ez megtörténik, akkor azt kifogásolja, ha pedig sikeres az intézkedés, akkor újra azt hangoztatja, hogy azt ő javasolta. Az államtitkár hangsúlyozta: mindeközben a DK továbbra sem állt le az álhírgyártással, legutóbb azt terjesztették, hogy a kórházak nem fogadnak már betegeket. De a DK valódi gyűlöletbeszédet is folytat, a párt egyik aktivistája többször is Orbán Viktor és a kormány tagjainak a halálát kívánta. – Tessék mondani, ez már a Gyurcsány Ferenc-féle szeretetnyelv? – kérdezte Dömötör Csaba.