Arató Gergely DK-s képviselő a parlament mai, rendkívüli ülésén napirend előtti felszólalásában azt hangoztatta: kiderült, hogy hova vezetett a kormány féléves felelőtlen politikája. – Önök azt hazudták az embereknek, hogy minden a legnagyobb rendben van, majd egyik pillanatról a másikra kihúzzák a magyar gazdaság csatlakozóját a konnektorból – mondta. A DK képviselője felszólalásában azt hajtogatta: a kormány nem csinált semmit fél évig. Arató Gergely állítása szerint a kormány elvesztette az irányítást a járvány fölött, és elvesztette a harcot a gazdasági válsággal szemben is.
„Önök elvesztették az irányítást a saját józan gondolkodásuk felett”
Álhírgyártás helyett szavazzák meg a koronavírus-törvényt – mondta Orbán Balázs az ellenzéknek a parlamentben.
– Önök elvesztették az irányítást a saját józan gondolkodásuk felett – kezdte válaszát Orbán Balázs. – Az egyik mondatban ön ellenezte a szigorító intézkedéseket, a másikban támadta. Az egyik mondatban egyetértően nyilatkozott korábbi intézkedésekről, a másikban támadta ugyanazokat – mondta Orbán Balázs. Az államtitkár felelevenítette, amikor Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára azt mondta, Magyarországon tíz tesztből nyolcért fizetni kell. – Ez egész egyszerűen nem volt igaz – hangsúlyozta Dömötör Csaba, és Arató Gergelynek azt mondta: – Ön is élen járt az álhírgyártásban, amikor tavasszal arról beszélt, hogy a rendkívüli jogrend a diktatúra építésének az egyik eszköze, és semmi köze a koronavírus elleni védekezéshez. Orbán Balázs hangsúlyozta:
Európában az elsők között volt a magyar kormány, amely felismerte a járvány komolyságát. Az operatív törzs korai felállítása, és az első hullámban hozott védekezési intézkedések korai bevezetése is ezt bizonyítják. Az államtitkár emlékeztetett: az ellenzék ezek közül az intézkedések közül egyet sem támogatott.
Hozzátette: a nyáron a kormány folyamatosan arról beszélt, hogy fel kell készülni a második hullámra. Az ellenzék viszont inkább támadta az eszközbeszerzéseket. – Egyszer az volt a gond, hogy nem szereztünk be elég lélegeztetőgépet, aztán az, hogy túl sok lélegeztetőgép van – mondta. Orbán Balázs aláhúzta: szakemberekkel való folyamatos konzultációik alapján úgy látják, hogy most van újra szükség szigorúbb intézkedésekre. Az államtitkár szerint az ellenzéknek most lehetősége van arra, hogy javítson és ne a saját politikai hasznát keresse.
– Arra kérem önöket, hogy álhírgyártás helyett szavazzák meg a koronavírus-törvényt és a rendkívüli jogrend bevezetését, illetve a szigorító intézkedéseket
– zárta felszólalását Orbán Balázs.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÍgy buktatta le magát Niedermüller Péter + videó
Egy óvatlan pillanatban elszólta magát a gyurcsányista politikus.
Ez a szakértő véleménye az új magyarérettségiről
A helyesírásért és külalakért idén először nem extra pontok járnak, hanem pontlevonás.
Véget ért az egyik legnagyobb szemétszedő kampány, hatalmas mennyiségű szeméttől tisztult meg a természet
A szervezők remélik, hogy a Tavaszi nagytakarítás pár év múlva okafogyottá válik.
Orbán Viktor: Az európai vezetők a háború felé tartanak
Ki kell tartani a békepárti álláspont mellett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyar érettségiben
Ezek voltak a magyarérettségi feladatai
Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával
Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta
Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke
Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint
Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról
Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista
Sírva könyörgött, hogy ne kényszerítsék prostitúcióra, de ez a férjét nem hatotta meg
A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÍgy buktatta le magát Niedermüller Péter + videó
Egy óvatlan pillanatban elszólta magát a gyurcsányista politikus.
Ez a szakértő véleménye az új magyarérettségiről
A helyesírásért és külalakért idén először nem extra pontok járnak, hanem pontlevonás.
Véget ért az egyik legnagyobb szemétszedő kampány, hatalmas mennyiségű szeméttől tisztult meg a természet
A szervezők remélik, hogy a Tavaszi nagytakarítás pár év múlva okafogyottá válik.
Orbán Viktor: Az európai vezetők a háború felé tartanak
Ki kell tartani a békepárti álláspont mellett.