Dunai Mónika (Fidesz) arról beszélt, hogy miközben a kormány mindenkivel tárgyal, aki vakcinát fejleszt, a baloldal a járvány elleni küzdelem segítése helyett továbbra is álhíreket terjeszt. – Nincs kormánypárti vagy ellenzéki vírus, sem vakcina. Mégis kinek szurkolnak? – kérdezte. Dunai felháborítónak nevezte, hogy eközben Soros György is támadja a magyar kormányt, amiért szerinte túl sok lélegeztetőgépet vásároltunk, de a spekuláns beleszólna abba is, honnan vegyünk majd vakcinát. – A baloldal most is a rossz oldalra állt. Kérem, hogy a vírus oldaláról álljanak vissza az emberek oldalára – mondta Dunai Mónika.
Rétvári: A baloldalon mindenkinek megvan a maga kamuhíre
Mégis mit kell tenni ahhoz, hogy Korózs Lajosnak a baloldal szerint is le kellene mondania? – tette fel a kérdést a parlamentben Rétvári Bence államtitkár.
Rétvári Bence válaszában úgy fogalmazott, hogy a baloldal minden területen megpróbálja csökkenteni az emberek bizalmát, ezzel pedig hátráltatja az eredményes védekezést. Az államtitkár hangsúlyozta: az MSZP elnöke, Tóth Bertalan ma is felszólalt a parlamentben, ám továbbra is elmulasztotta, hogy bocsánatot kérjen a Korózs Lajos-féle kamuvideóért, amit azóta Kunhalmi Ágnestől kezdve Vadai Ágnes is megvédett, hiába bizonyosodott be az egyértelmű hazugság. – Mégis mit kell tenni ahhoz, hogy Korózs Lajosnak a baloldal szerint is le kellene mondania a népjóléti bizottság vezetéséről? – kérdezte. Rétvári Bence közölte, a baloldal azért viselkedik így, mert Korózs mellett mindenkinek, Bangónétól kezdve Arató Gergelyen át Dobrev Kláráig megvan a maga kamuhíre, cinkosságukkal tehát magukat is védik.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megtartották az Élet menetét Budapesten
Az Izrael elleni terrortámadás megrendítette azt a hitet, hogy a holokauszt nem történhet meg újra.

Brutális törés: ezért ne engedjünk egyszerre több gyereket trambulinba + fotók
Figyelmeztet a gyermekorvos.

Napi cukiság: óvodások kérték az autósokat, hogy figyeljenek a zebránál
Rajzokkal, táblácskákkal vonultak az ovisok.

Újabb időközi választáson tarolt a Fidesz
A hatvannégy százalékos győzelmet sokan megirigyelték volna.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére

A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei

„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa

Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

Válik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára: megszólalt a szakértő, itt vannak a lehetséges indokok

Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát

Az illat, amit gyűlöl a poloska: ez a növény örökre elűzi az otthonodból

A Ferencváros edzője nagyon kiakadt: Meddig mehet ez így tovább?

Megszólalt a pannonhalmi főapát a pápaválasztásról, szerinte ez a fő különbség Ferenc pápa és XIV. Leó között

Mi volt itt? Mbappé gyors duplája után a Barca szétcincálta a Realt

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megtartották az Élet menetét Budapesten
Az Izrael elleni terrortámadás megrendítette azt a hitet, hogy a holokauszt nem történhet meg újra.

Brutális törés: ezért ne engedjünk egyszerre több gyereket trambulinba + fotók
Figyelmeztet a gyermekorvos.

Napi cukiság: óvodások kérték az autósokat, hogy figyeljenek a zebránál
Rajzokkal, táblácskákkal vonultak az ovisok.

Újabb időközi választáson tarolt a Fidesz
A hatvannégy százalékos győzelmet sokan megirigyelték volna.