Ungár Péter (LMP) napirend előtti felszólalását úgy kezdte: lévén nem szakember, nem kíván a vakcinákkal foglalkozni, azt viszont nyilvánvalónak nevezte, hogy gazdasági válság van. Elismerte, hogy ezt nem az Orbán kormány okozta, ugyanakkor szerinte a kabinet az EU-ban a legkevesebb segítséget nyújtotta a bajba jutott vállalkozásoknak, elsősorban a vendéglátásban. Ungár kifogásolta, hogy míg a szállodák, vendéglátósok kénytelenek voltak bezárni, addig a szerinte kormányközeli érdekeltségű kaszinók továbbra is nyitva tarthatnak.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára válaszában megköszönte, hogy Ungár nem állt be a baloldal oltásellenes kórusába, az emberek elbizonytalanításába.
Schanda Tamás ugyanakkor hangsúlyozta: a járvány nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világon veszélybe sodorta a munkahelyeket, a kormány célja pedig éppen azok megvédése, hiszen ha munka van, minden van. – A gazdaságvédelmi programnak köszönhetően 115 ezer munkahelyet sikerült megvédeni a vendéglátásban.
A kormány eddig az igényelt támogatások 98 százalékát kifizette, álhír tehát, hogy a vállalkozások nem kapják meg azt – hangsúlyozta az államtitkár.
Megjegyezte: a baloldal nem támogatta korábban sem a bértámogatásokat, sem a hitelmoratóriumot, mert abban érdekelt, hogy minél nehezebb legyen a vállalkozásoknak. – Szégyelljék magukat! – üzente a baloldalnak Schanda Tamás.