Túl vagyunk a harmadik hullám csúcsán, csökken a fertőzések száma, és május végéig minden magyar, aki kéri, megkaphatja az oltást – fejtette ki napirend előtti felszólalásában Halász János ma a parlamentben.
Rétvári Bence: 1,6 millióan lennének csak beoltva, ha a baloldalra hallgatunk
Minden szakértő elismeri, hogy sikeres a program, csak a baloldal szerint nem az – hangsúlyozta az államtitkár.

A Fidesz képviselője emlékeztetett: kinyithattak a teraszok, és hamarosan látogathatóak lesznek a színházak, mozik, szállodák, sportesemények és az éttermek is. A baloldalra azonban sajnos nem lehet számítani, minden járványügyi intézkedést elutasítottak, sőt, napi szinten támadták a védekezést kamuvideókkal, álhírekkel. A harmadik hullám alatt bemutatott oltásellenes halálkampányhoz képest azonban mindez semmi volt – vélekedett a kormánypárti politikus, és felidézte, hogy
a baloldalon petíciót indítottak a kínai vakcina ellen, és Gyurcsány Ferenc vezérletével határozati javaslatot nyújtottak be a Sinopharm-oltóanyag alkalmazása ellen, amit azóta sem vontak vissza. – A Fidesz elutasítja ezt a kíméletlen hozzáállást, mert az emberéletekből nem lehet politikát csinálni – hangsúlyozta Halász János,
aki szerint a baloldalon most az az új taktika, hogy sunyin megkérdőjelezik az oltások hatékonyságát. – Hagyjanak végre fel az oltásellenességgel! – szólította fel az ellenzéket a képviselő.
Válaszában Rétvári Bence arról beszélt, a keleti vakcinák gyorsabb ütemben érkeznek, mint a nyugatiak. A rendelt keleti oltóanyagok 35 százaléka, illetve az uniós beszerzés 14 százalék érkezett meg eddig hazánkba.
Hárommillióval több vakcinánk lehetne, ha ugyanolyan ütemben jönnének az uniós oltóanyagok, mint a keletiek – hívta fel rá a figyelmet az államtitkár, és azt is elmondta: csak 1,6 millió magyar ember lenne beoltva, ha a baloldalra hallgattak volna.
Rétvári Bence arról is beszélt, hogy mindenki megkapta a megfelelő ellátást az egészségügyben, volt elég ápoló, orvos, kórházi ágy és lélegeztetőgép is.
Az Eurostat adataiból kiderül, Magyarország a középmezőnyben van a halálozások terén, a régióban pedig a jobbak között vagyunk, nem igaz tehát, amit a baloldal sugall a rossz halálozási adatokról – vélekedett az államtitkár.
Rétvári Bence azt is hozzátette: minden szakértő elismeri, hogy sikeres a program, csak a baloldal szerint nem az.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nemzetbiztonsági vizsgálatot kezdeményeztek Magyar Péter embere ellen
Kocsis Máté szerint megengedhetetlen, amit Ruszin-Szendi Romulusz tett.

Hollandiáig menekült az ausztriai magyar gyilkos
Öt napig menekült, de most elkapták.

Szorul a hurok: kivizsgálta Ruszin-Szendi Romulusz ügyét a Honvédelmi Minisztérium
Magyar Péter embere lelepleződhet.

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói
Összegyűjtöttük a ma lemondott politikus legkínosabb pillanatait.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyurcsány Ferenc lemond és elválik Dobrev Klárától

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Kardffy Aisha a kapcsolatáról: „Furcsa ez a helyzet”

Termőföldek: az elővásárlásra jogosultak sorrendje

Gyomorforgató fordulat Maddie McCann ügyében: megtalálták Christian Brueckner merevlemezét

Kihirdették az új üzemanyagárat, csütörtöktől lép életbe: a Mol alaposan meglepte a magyarokat

A „jól fizetett” Kassai Viktor és a magyar VAR-szakértő miatt áll a bál

Világbajnokságra készülő válogatott kapust igazolt a Fradi

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Pápaválasztás 2025: ez várható csütörtökön

Felszállt a füst, döntöttek a bíborosok a Vatikánban

Marciniak nevetségesnek tartja a Barcelonát, a játékvezető a VAR-t hibáztatja
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nemzetbiztonsági vizsgálatot kezdeményeztek Magyar Péter embere ellen
Kocsis Máté szerint megengedhetetlen, amit Ruszin-Szendi Romulusz tett.

Hollandiáig menekült az ausztriai magyar gyilkos
Öt napig menekült, de most elkapták.

Szorul a hurok: kivizsgálta Ruszin-Szendi Romulusz ügyét a Honvédelmi Minisztérium
Magyar Péter embere lelepleződhet.

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói
Összegyűjtöttük a ma lemondott politikus legkínosabb pillanatait.