Valakik lefordították Karácsony Gergely számára Joe Biden szövegét magyarra – értékelte a főpolgármester miniszterelnök-jelölti bejelentkezését Kiszelly Zoltán. A Századvég politikai elemzések központjának igazgatója szerint Karácsony látható esetlensége, dadogása is az amerikai elnökére hasonlított, mint fogalmazott „ugyanaz a fékezett habzás, látványos félprofesszionalizmus”. A főpolgármester által bejelentett „99 mozgalom” is amerikai, a We are the 99 percent mintájára született, ami egyfajta Wall Street elleni lázadás volt – mutatott rá a politológus.
Kiszelly: Valakik lefordították Karácsonynak Joe Biden szövegét magyarra
– Karácsony Gergelyék a globalizáció veszteseit akarják megszólítani úgy, hogy közben éppen a globalizáció nyerteseinek, Soros Györgynek és a hozzá hasonló spekulánsoknak, nagytőkéseknek akarják átadni az ország irányítását, azaz saját választóikat csapják be – mondta Kiszelly Zoltán a főpolgármester miniszterelnök-jelölti bejelentkezéséről. A Századvég politikai elemzések központjának igazgatója szerint Gyurcsány Ferencnek valójában nem a közös baloldali miniszterelnök-jelölt személye a lényeg, aki később akár lemondhat vagy akár megpuccsolhatják, mint Medgyessy Pétert, hanem a mandátumok többségének a megszerzése.

– Karácsonyék a globalizáció veszteseit akarják megszólítani úgy, hogy közben éppen a globalizáció nyerteseinek, Soros Györgynek és a hozzá hasonló spekulánsoknak, nagytőkéseknek akarják átadni az ország irányítását, azaz saját választóikat csapják be – mondta Kiszelly Zoltán.
Szerinte a főpolgármester ezzel áttétetelesen elismerte, hogy a baloldal nem tud nyerni, ezért akar egy olyan platformot teremteni, amelytől azt reméli, hogy a törzsgárdán túl is meg tudnak szólítani embereket.

Hangsúlyozta: Karácsony bejelentkezésével felállt a baloldali élmezőny, valamennyi pártnak van immár saját vagy támogatott jelöltje.
– A lózungokon túl azonban valódi program nincs és nem is lesz, a szereplőket kizárólag a hatalom akarása tartja össze. A jelöltek egyelőre ezért beszélnek csak a törzsszavazókhoz, hogy egyben tartsák a táborukat, illetve rávegyék őket az előválasztáson való részvételre. A buborékon belül zajlik a kampány – fogalmazott Kiszelly.
Szerinte ugyanakkor Karácsony bejelentkezésével kétszereplősre szűkült a versengés, rá és Dobrev Klárára. A többiek pedig a harmadik helyért küzdenek, ami ugyanakkor jó alkupozíciót jelent önmaguk és pártjaik számára a közös listán, ha valaki javára visszalépnek.
Kiszelly Zoltán összegzésképpen hangsúlyozta: Gyurcsány Ferencnek valójában nem a közös baloldali miniszterelnök-jelölt személye a lényeg, aki később akár lemondhat vagy akár megpuccsolhatják, mint Medgyessy Pétert, hanem a mandátumok többségének a megszerzése.
– Mivel mára kiderült, hogy sok egyéni választókerületben nem lesz valódi előválasztás, mert azok elosztásáról füstös, hátsó szobákban már megszülettek a háttéralkuk, a csalódott ellenzéki szavazók számára miniszerelnök-jelöltek versengését teszik a kirakatba – mondta a Századvég politikai elemzések központjának igazgatója.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
450 milliárd forinttal költenek többet egészségvédelemre
Müller Cecília tisztifőorvos hangsúlyozta, az életmód változtatása és a rendszeres emlőönvizsgálat mellett nagyon fontos a szűrővizsgálatokon való részvétel.

A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
Az Országos Idegenrendészeti Főosztály munkatársai is a helyszínen voltak.

Nem fizet Hódmezővásárhely, de Márki-Zay szerint a kormány kisemmizi a várost
A polgármester Lázár Jánost hibáztatja.

Startup programhoz csatlakozott a MÁV
A programmal az egyetemisták felkészítését segítik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”

Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben

Végre megtette Szabó Zsófi, amire mindenki várt: ledobta a textilt

Szijjártó Péter: Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet + videó

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

Kopogtattak az új német kancellárnál: bosszút követelnek Magyarország ellen

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

„Szexuális ragadozó” – lavinát indított Hosszú Katinka szövetségese

Ilyen hatással lehet Gyurcsány távozása a baloldali állóvízre

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
450 milliárd forinttal költenek többet egészségvédelemre
Müller Cecília tisztifőorvos hangsúlyozta, az életmód változtatása és a rendszeres emlőönvizsgálat mellett nagyon fontos a szűrővizsgálatokon való részvétel.

A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
Az Országos Idegenrendészeti Főosztály munkatársai is a helyszínen voltak.

Nem fizet Hódmezővásárhely, de Márki-Zay szerint a kormány kisemmizi a várost
A polgármester Lázár Jánost hibáztatja.

Startup programhoz csatlakozott a MÁV
A programmal az egyetemisták felkészítését segítik.