„Az előválasztás nem több, mint kenyér és cirkusz a népnek”

Radnóti András szerint jobb lenne, ha az ellenzék bukna ’22-ben, hogy életben tartsák a „rendszerváltás reményét” – olvasható a Mandiner oldalán.

Ellenzéki képviselők szavaznak a napirendről az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2021. február 1-jén Fotó: Szigetváry Zsolt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Radnóti Andrásnak, a Momentum egykori külpolitikusának az Élet és Irodalomban jelent meg cikke a 2022-es országgyűlési választásokkal kapcsolatban Amikor a győzelem is vereség címmel. Ebben többek között az ellenzéki előválasztásról azt írja, hogy az „nem több, mint kenyér és cirkusz a népnek”, illetve kifejti a véleményét arról, hogy amennyiben egy DK–MSZP–Jobbik által dominált kormányzat jönne létre, az a 2002–2010 közötti rendszert hozná vissza.

A szerző a cikk elején rögtön kifejti a negatív véleményét az ellenzéki összefogással kapcsolatban. Mint írja: „ha Orbánt erre az összefogásra cseréljük, elvész a remény, hogy Magyarország új esélyt kap egy tiszta, tartalmilag – és nem csak retorikailag – nyugatos, szabad és demokratikus közéletre és állami működésre, kiutat a korrupt, nepotista, cinikus posztkommunista pocsolyából”. Ezen állítása mellett azzal érvel, hogy a DK és az MSZP nem érdekeltek a „valódi rendszerváltásban”.

Radnóti kitér arra is, hogy mi a helyzet az ellenzéki előválasztással. Erről azt írja, hogy

a DK, a Jobbik és az MSZP úgy alakították ki az annak a játékszabályait, hogy az „valójában kiüresedett, változtatásra alkalmatlanná” tette az előválasztást.

Megjegyzi, hogy ugyan lesz néhány helyen „valódi választás” – például Zuglóban –, de ettől még az összképet tekintve az előválasztás alkalmatlan arra, hogy az ellenzéki választók preferenciái alapján alakítsa ki az ellenzék összetételét és annak belső viszonyait. „Ezekről ugyanis – ahogy 2014-ben és 2018-ban – a DK és a szocialisták tárgyalói döntenek, újabban kiegészülve a Jobbikéival.

Az előválasztás pedig nem több, mint kenyér és cirkusz a népnek”

– teszi hozzá Radnóti.

Nem számít, ki a kormányfő: a DK–Jobbik–MSZP fogja osztani a lapokat

A cikkben szóba kerül a rendes választásokat követően az Országgyűlés összetétele is. Ezzel kapcsolatban a külpolitikus úgy véli, hogy itt is a DK–MSZP–Jobbik-trió fogja meghatározni a parlamenti viszonyokat­. Győzelem esetén ugyanez lenne igaz szerinte a kormány összetételére is – hiába lenne a párbeszédes Karácsony Gergely a miniszterelnök.

Amit a budapesti és némely kerületi városvezetések megvalósítottak kicsiben – Draskovics Tiborok, Czeglédy Csabák, Lakos Imrék és mások pozícióba emelésével –, az várható kormányra kerülvén nagyban”

– jegyzi meg Radnóti.

„Az összefogás szurkolói világossá tették: nekik minden mindegy, csak Orbán távozzon” ­– folytatja gondolatmenetét a Momentum egykori külpolitikusa. Ebből kifolyólag véleménye szerint természetes, hogy a „szivárványellenzék egységének zászlaján Orbán távozásának igénye áll”. Kijelenti azonban, hogy Orbán leváltása nem önmagában cél, hanem eszköz a rendszerváltáshoz, mint célhoz. Hozzáteszi, hogy ennek még elengedhetetlen eszköze az ellenzék leváltása is.

Ellenzéki képviselők szavaznak a napirendről az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2021. február 1-jén
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Félelem és reszketés Orbán Viktortól

Radnóti a cikkben kifejezi aggodalmait azzal kapcsolatban is, hogy mi lesz abban az esetben, ha Orbán Viktort valóban sikerül leváltania az ellenzéknek. Ekkor szerinte az ellenzékben a meghatározó gondolat az „Orbán visszatérétől való rettegés” lenne. Ezt abból vezeti le, hogy már ma sem lehet egy ellenzéki pártnak a vele szövetséges pártok viselt dolgairól beszélni, mert akkor „Orbán szekértolójának” bélyegzi őt az ellenzéki közvélemény. „Egy esetleges kormányváltás után pedig azért lesz lehetetlen a szövetséges pártok viselt dolgairól, a visszatérő szocialista korrupcióról, a Fidesszel való üzleti, politikai, alvilágbeli és még ki tudja, milyen összefonódásokról beszélni, mert az ellenzéki közvélemény az egységbontót teszi majd felelőssé a kormány bukásáért és Orbán esetleges visszatéréséért” – zárja az ezzel kapcsolatos gondolatait.

Az ellenzéknek veszítenie kell, hogy a rendszerváltás győzhessen

A szerző a cikk végén kijelenti, hogy

véleménye szerint a rendszerváltás reményének életben tartásához az ellenzéknek buknia kell 2022-ben.

A vereségből levonható tanulságokat több pontban is kifejti. Egyrészt leírja, hogy ebben az esetben nyilvánvalóvá válna, hogy az összefogás téves, a győzelemhez politizálni kell. Továbbá leírja azt is, hogy a vereség nyilvánvalóvá tenné, hogy „a homofób törvényt megszavazó párt, a 2002–2010 közt kormányzó figurák, illetve a tisztább közéletért küzdő, magukat a régi elittel szemben meghatározó pártok kényszerházasságából érdemi változást hozó kormányzás nem lehet”.

Végezetül pedig leírja, hogy az ellenzéki vereség azt is nyilvánvalóvá tenné, hogy csak akkor lesz lehetőség „rendszert váltani”, ha az ellenzék átrendeződik. „A régi elitnek, az egyenesen 2010-be torkolló két évtized működtetőinek mennie kell” ­– jelenti ki.

Azzal kapcsolatban, hogy nem túl nagy ár-e a rendszerváltás reményéért az ellenzék veresége, a következőket gondolja:

Akkor kívánjuk Orbán távozását, ha az a távozás tényén túl is pozitív változással kecsegtet. A mostani helyzetben ez nem így van. 2026-ban így lehet”.

Nem tapsolnak a szövetségesek

A cikk valószínűleg újabb törésvonalat fog jelenteni az ellenzéki pártok közt. A cikkre már reagált a DK-s Gy. Német Erzsébet, akinek a véleménye szerint „az ország nem bír el még négy évet”.

„Az ellenzéki pártok szavazói összellenzéki együttműködést akarnak és támogatnak. A teljes együttműködés szellemében indult el a rendszerváltás az önkormányzatokban. A választók bölcsessége, akarata és szándéka világos és egyértelmű” – nyomatékosított a főpolgármester-helyettes.

Az eredeti cikk ITT érhető el.