A XXI. Század Intézet legújabb elemzése az elmúlt hónapok azon eseményeit tekinti át a világban, amelyek egy újabb migrációs hullámot vetíthetnek előre.
Tíz évvel az „arab tavasznak” elnevezett eseménysorozat kezdete után elmondható, hogy az Észak-Afrika és Közel-Kelet országaiba történő demokráciaexport teljes kudarcnak bizonyult.
A nyugati hatalmak által is támogatott, de helyi társadalmi bázissal nem feltétlenül rendelkező demokratikus kísérletek destabilizálták a Mediterráneum déli és keleti partjain fekvő országok jelentős részét, ezáltal téve az iszlamista szélsőségesek és az embercsempészek melegágyává a térséget.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy az Európa közvetlen szomszédságában fekvő országokon túl is nyugtalan a helyzet. Jelenleg az etióp polgárháború következtében kialakult instabilitás okozhatja az egyik legnagyobb migrációs veszélyforrást Európára nézve, mivel a harcok folyamán több ezren meghaltak, továbbá kétmillióan voltak kénytelenek elhagyni otthunokat.
A migrációs nyomás intenzitásának emelkedését az is kellőképp mutatja, hogy Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekre több, mint 20 ezer bevándorló érkezett, főleg Afrika északi partjairól.
A migránsok abban reménykedtek, hogy automatikusan bebocsátást nyerhetnek az unióba, ha egy közigazgatásilag Spanyolországhoz tartozó területen igénylik a bebocsátást. Ez azóta sem következett be, ellenben a helyi lakosok nehezen viselik, hogy a bevándorlók nem tartják be koronavírus-járvány miatt bevezetett előírásokat, így egyre gyakoribbá váltak az összetűzések, aminek fényében túlzás nélkül lehet azt állítani, hogy a sziget vált az „új Leszbosszá”.
A hasonló incidensek egyre gyakoribbá válhatnak, ahogy az afganisztáni helyzet romlik és az országot elhagyók száma nő majd.
A migrációs tendencia erősödését az is mutatja, hogy naponta már 500-2000 afgán érkezik meg Törökországba. Emellett a közép-ázsiai országok irányában is fokozódik a migrációs nyomás, Tádzsikisztán vezetése például harmincezer menekült érkezésére számít.
A felsorolt országok stabilitását továbbra az is kikezdi, hogy a koronavírus-járvány következményei súlyosbító tényezőként járulnak hozzá a korábban is jelenlévő szociális-gazdasági krízisekhez.
A korlátozások, valamint a kereskedelmi láncok megszakadása miatt az egyébként is gyakran a túlélés szélén egyensúlyozó régiókban tovább romlott a gazdasági helyzet, a megélhetési nehézségek pedig fokozzák a migrációs hajlandóságot is.
Fokozódik a helyzet a magyar határon is
A migrációs útvonalak közül a Közép-Mediterráneumra nehezedett a legnagyobb nyomás 2020-ban, amin keresztül az összes migráns 28 százaléka próbált Európába jutni, míg a második legnagyobb nyomás a nyugat-balkáni útvonalon volt, ahol 22 százalékuk próbálkozott illegális határátlépéssel. Ezzel összefüggésben a Magyarországot érintő migrációs nyomás is folyamatosan intenzívebbé vált 2018 óta, amit jól mutat, hogy a júliusi adatokat összehasonlítva, 2018-ban mindössze 89, 2019-ben 208, 2020-ban 798, míg 2021-ben már 1938 illegális határátlépőt tartóztatott fel a magyar határrendészet.
Idén összesen több mint 54 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel a magyar hatóságok, ez a szám a tavalyi év azonos időszakában mindössze tízezer volt.
Noha a migrációs nyomás egyre nő, a magyarországi baloldal továbbra sem foglal egyértelműen állást a határok védelme mellett. Sőt, Karácsony Gergely a német balliberális Die Zeit-nek adott interjújában utalt rá, hogy
az ellenzék pártjai befogadnák a migránsokat, ám ezzel nyíltan nem kampányolhatnak, mivel nem tudnának vele választást nyerni.
Továbbá azt is kifejtette, hogy a magyar kormány olyan „nem létező” ellenségeket kreál, mint az LMBTQ lobbi, Soros György vagy éppen a migránsok.
Forduló tendenciák?
Miközben a magyar baloldal még mindig képtelen belátni a migrációval járó veszélyforrásokat, az Európai Unióban megfordulni látszik a kezdeti Willkommenskultur lendülete. Karl Nehammer osztrák belügyminiszter július végén Magyarországot bírálta amiatt, hogy nem őrzi határait megfelelően (!) az illegális határátlépőkkel szemben. Ezen megjegyzés kapcsán érdemes megemlékezni arról, hogy a migrációs válság csúcsán 2015-ben, amikor Ausztria elmarasztalta Magyarországot a határzár kapcsán, majd ugyanúgy járt el, Werner Faymann kancellár úgy fogalmazott, hogy ők nem határkerítést építenek, hanem „kaput, oldalsó szárnyakkal”.
Az „üdvözlés kultúráját” meghirdető Angela Merkel kancellár szintén pálfordulást hajtott végre, és úgy fogalmazott, hogy Németország már nem hajlandó több afgánt befogadni, mivel ezzel semmilyen problémát nem oldottak meg.
A dán szociáldemokrata (!) kormány szintén felismerte a migrációval együtt járó problémákat, és június elején egy olyan törvényt fogadott el, amelynek segítségével az ország könnyebben lesz képes deportálni a migránsokat, ezzel is világos üzenete küldve, hogy Dániában nem látják szívesen az illegális bevándorlókat. Michel Barnier, az Európai Unió korábbi Brexit-ügyi főtárgyalója, és a 2022-es választások valószínűsíthető francia elnökjelöltje egyenesen 3–5 éves bevándorlási moratórium elrendelését tartaná szükségesnek Franciaországban, amíg a bevándorlók nem integrálódnak megfelelően és nem alakul ki társadalmi konszenzus a migráció kérdését illetően. Ez egybecseng azzal, amit Orbán Viktor is javasolt, aki a világjárványra tekintettel két évig nem engedne semmilyen migrációt az Európai Unió irányába.
A fentiek tükrében megállapítható, hogy – noha explicit módon ki nem nyilvánítva – egyre több uniós országban ismerik el Magyarország igazát a migrációs válság kezelését illetően.
Hazánk következetes politikája ismét példamutató volt az egész unió számára, amit, ha szavakban nem is, de a politikában bekövetkezett változásokban tetten lehet érni.
A XXI. Század Intézet elemzése teljes terjedelmében a linkre kattintva érhető el.
