A kormány 2010 után átvállalta az önkormányzatok adósságállományát

Pogácsás Tibor államtitkár emlékeztetett: 2008-ban a baloldal közel kétezermilliárd forintot vont el az önkormányzatoktól.

Magyar Nemzet
2021. 10. 25. 13:03
null
Nagypáli, 2018. május 9. Napelemek a Zala megyei Nagypáliban az önkormányzat parkolójának tetején, amellyel töltik az önkormányzat elektromos autóját, jobbról hibrid erőmű és napraforgó alakú, napkövető rendszerrel ellátott napelem telep 2018. május 9-én. Az E.ON Energy Globe Magyarország díját önkormányzati kategóriában a Nagypáli Önkormányzat Zöld Út Falufejlesztési programjának ítélte oda a zsűri, ugyanis a programnak köszönhetően a falu központjában smaragdfa liget épül, hibrid erőmű (szél- és napenergia), illetve fotovoltaikus napelem telep található. MTI Fotó: Varga György Fotó: Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Elvették a gépjárműadó harminc-negyven százalékát az önkormányzatoktól, ami gátolta a települések fejlesztéseit – hangoztatta napirend előtti felszólalásában Szabó Sándor (MSZP). A szocialista politikus szerint „tizenegy éve zajlik az önkormányzatok leépítése”, a helyi közösségi közlekedést fejlesztései „a pénzelvonások következtében akadoznak.” Hozzátette: megadóztatták a közműveket, a vállalkozások helyi iparűzési adóit elengedték a települések kárára. – Nem a kis- és középvállalkozások ellen vagyunk, de ne az önkormányzatok kontójára támogassák őket, mindketten nehéz helyzetben vannak – mondta a baloldali képviselő, aki szerint „az önkormányzati szektor is megérett a kormányváltásra.” – Javasoljuk, hogy az igazságtalan közmű- és szolidaritási adót szüntessék meg – jegyezte meg.

Pogácsás Tibor államtitkár szerint a szocialista képviselő fenyegeti az önkormányzatokat. Emlékeztetett arra, hogy 2008-ban a baloldal közel kétezermilliárd forintot vont el az önkormányzatoktól, ráadásul a megyei önkormányzatokat is hitelfelvételbe hajszolták.

– Ön ha 2010 után szétnéz, akkor mindezeket a torziókat megszüntettük: átvállaltuk az önkormányzatok adósságállományát, és állításaival ellentétben nem vontuk el a helyi iparűzési adót 

– mondta az államtitkár. Kifejtette, hogy az adóösszeget a vállalkozásoknál hagyták, a helyhatóságokat pedig kompenzálták a kieső összeg miatt, a nagyobb városokkal külön-külön állapodott meg erről a kormány. 

– Az eltelt hat év alatt több mint hatvan százalékkal több, a helyi iparűzési adóból befolyt pénz maradt az önkormányzatoknál 

– tette hozzá Pogácsás Tibor.

Borítókép: MTI/Komka Péter

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.