Tavaly ötmilliárd forinttal támogatta a kormány lombikprogramot

Rétvári Bence elmondta, hogy a kormány ingyenessé tette a szükséges gyógyszereket, a kezeléseket és növelte az ingyenes beavatkozások számát.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 11. 09. 11:42
null
Rétvári Bence szerint hecckampányt folytat az ellenzék Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arról beszélt a parlamentben elmondott napirend előtti felszólalásában, hogy 2019 után a kormány jelentősen átalakította a lombikprogramot, ennek értelmében csak állami intézményben lehet ilyen kezelést kapni, amit döbbenten fogadott a szakma és az érintettek is.

Továbbá a szocialista politikus szóvá tette, hogy 2014 óta nem készül jelentés a humánreprodukciós eljárásokkal kapcsolatos adatokról. Szerinte ha ez sikeres lenne, akkor a kormány „itt lobogtatná” a jelentést. A baloldali képviselő kitért arra is, hogy bár ingyenesek a lombikkezelések, hosszú folyamaton és költséges vizsgálatokon kell átmennie egy párnak, amíg részt vehet a programban.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára orvosilag és emberileg is nagyon nehéz folyamatnak nevezte a lombikprogramot. Hozzátette: 

– A kormány arra törekedett, hogy lebontsa a párok előtt az akadályokat. Korábban ez a szándék nem volt egyértelmű, hiszen Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter csökkenteni akarta az ingyenes beavatkozások számát 

– tette hozzá a kormánypárti politikus.

Emellett Rétvári elmondta, a kormány megszüntette a finanszírozás korlátját, ingyenessé tette a szükséges gyógyszereket, kezeléseket és növelte az ingyenes beavatkozások számát.

– Csak tavaly ötmilliárd forintot biztosított a kormány, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen. Az idei évtől 12 központban vehetnek részt kezeléseken a leendő szülők

– jelezte az államtitkár.

Borítókép: Rétvári Bence (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.