Egy sor közérdeklődésre számot tartó büntetőeljárás fejeződhet be első fokon a bíróságokon 2022-ben. A Fenyő-ügy mellett pont kerülhet a volt főügyész, a VV Fanni-gyilkosság, a Hableány-katasztrófa, az ismét emberöléssel vádolt rendőrgyilkos és a radikalizálódott magyar iszlamista ügy miatti elsőfokú eljárásokra.
Ki ölette meg Fenyőt?
Huszonnégy évvel Fenyő János meggyilkolása után legkorábban idén őszre várható, hogy a Fővárosi Törvényszéken ítéletet hirdetnek a Gyárfás Tamás és Portik Tamás ellen felbujtásért zajló büntetőperben. A bizonyítási eljárás januárban a tanúk meghallgatásával ütemezetten tovább folytatódik. Kétszáz tanú, szakértő meghallgatását tűzte ki a bíróság, utána még a védelem tanúit, szakértőit is meg kell hallgatni, majd jöhetnek a perbeszédek és az ítélet.
Ismert,
Gyárfás Tamást, volt úszóelnököt, tévéproducert azzal vádolja az ügyészség, hogy felbujtotta az alvilág közismert figuráját, Portik Tamást, ölesse meg üzleti ellenfelét, Fenyő János médiavállalkozót.
Fenyőt 1998-ban Jozef Rohác lőtte le a nyílt utcán, az autójában; a szlovák gyilkos életfogytiglani fegyházat kapott ezért és az Aranykéz utcai robbantásért.

Portikot Prisztás József 1996-os meggyilkoltatása és Boros Tamás Aranykéz utcai 1998-as megöletése miatt összesen 28 év fegyházra ítélték jogerősen. Jelenleg a Fenyő-ügy mellett még egy összevont ügyben ítélkeznek felette. Azzal vádolják, hogy 1999-ben ő ölette meg fiatalkori bűntársát, Gyüre Józsefet, valamint az ehhez az ügyhöz összevont másik ügyben a vád szerint ő lövetett rá Lakatos Csaba ügetőhajtóra, Lakatos túlélte a merényletet. A lövész Tanyi Györgyöt 11 év fegyházra ítélték tettéért, és a perben elmondta: Portik bízta meg a merénylettel.

Gyárfás tagadja, hogy ő ölette meg Fenyőt. Portik eddig minden ügyében tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, ezúttal is így van.
Volt főügyész vádlott
A Fenyő-ügy mellékszála a volt fővárosi főügyész, volt fővárosi fellebbviteli főügyész Ihász Sándor büntetőügye. Az eljárás márciusban folytatódik, amikor a tervek szerint tanúként hallgatják meg majd Gyárfás Tamás feleségét, valamint Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredest, aki a Fenyő-gyilkosság ügyében a kezdetektől Gyárfás Tamás érintettségére utalt.