Berki – a nyomozati iratok részét képező levelezések tanúsága alapján – nem sokat törődött a látszattal, gyakran az előzmények is benne maradtak a küldeményekben, így lényegében a teljes lánc egyértelműen beazonosítható.
Olyanra is akadt példa, hogy a levél csupán egy korábban más üzleti körnek elküldött e-mail továbbítása volt. Információink szerint gyanúsított még az ügyben Berki Zsolt testvére, Berki József is, aki a néhai Kiss Péter MSZP-s miniszter mellett dolgozott. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy ez éppen akkor volt, amikor Kiss Péter titkárságát Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettes vezette. A büntetőeljárás adatai szerint a Berki testvérek szorosan összehangolták a teendőiket, ráadásul több elektronikus levél arra enged következtetni, hogy a Barts Balázs vezette fővárosi vagyonkezelő egyik munkatársától közvetlenül kapták a belső információkat.
Sok cápa úszkál a tóban
A rendőrök munkáját nyilvánvalóan az is megkönnyítette, hogy Berki Zsolt szerepel az Anonymous-hangfelvételeken, amelyeken még Barts Balázs fővagyonkezelő, valamint Bajnai Gordon és régi wallisos „harcostársa”, Gansperger Gyula baloldali üzletember hangja is beazonosítható. Bajnait – az egyik felvétel szerint – abba a tárgyalásba vonták be, amikor a Városházát az orosz származású, milliárdos Rahimkulov családnak próbálták eladni.
A tárgyaláson Bajnai elmondta: a befektetők számíthatnak arra, hogy több „cápa” is rámozdul az üzletre, és jutalékot fognak kérni a segítségért cserébe.
Ahogy fogalmazott: két probléma van, menedzsmentszempontból. „Tehát ugye ez egy hatpárti koalíció, ami egy adottság. Itt valaki megszagolja egy dealnek, egy üzletnek a lehetőségét, akkor rögtön mindenki magát akarja közvetítőként betenni. Azért, hogy aztán valami jutalékot kérhessen” – fogalmazott Bajnai, ismertetve: „amint híre megy egy ilyen dolognak, […] egy ilyen koalícióban meg vannak a cápák.” Az egykori miniszterelnök szerint rengeteg ilyen cápa úszkál a tóban, és egy nagykoalícióban mindenkinek vannak részterületei.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!