Kínos magyarázkodásra kényszerült a Telex főszerkesztője

Kiderült, hogy a Transindex által előadott jajveszékelés mögött láthatóan mindvégig előre kiszámított stratégia volt.

Magyar Nemzet
Forrás: media1.hu2022. 02. 17. 9:21
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Saját elvbarátai, a Media1 előtt is kínos magyarázkodásra kényszerült Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, miután kiderült: a Transindex által előadott jajveszékelés, valamint a korábbi adománygyűjtési kezdeményezés is csak színjáték volt, ami mögött láthatóan mindvégig előre kiszámított stratégia volt. 

A Media1 ugyanis megtudta: 

a Transtelex román és magyar doménjeinek regisztrációja hónapokkal ezelőtt megtörtént, januárban pedig létrejött a Telex román cége a Van Masik Media S.R.L, ahová a Transindex újságíróit várják. 

A Transindex csapata tehát minden színjáték ellenére pontosan tudta, hogy nem a semmibe ugranak fejest, hanem a Telex szárnyai alatt folytatják, erről viszont a közleményben nem tettek említést. Dull Szabolcs ezekre válaszul úgy fogalmazott: természetes, hogy amint hallották, hogy baj van, közösen gondolkodtak arról, hogyan menthetik át a közösen képviselt értékeket. Arra pedig, hogy a Transtelexről február 15-i cikkükben – ahol a felmondásról beszámoltak – miért nem tettek említést, a főszerkesztő úgy reagált:

 „Tegnap még nem tudtunk erről kommunikálni – az erdélyiekkel is kellett ugye egyeztetni.”

Sokkal valószínűbb azonban, hogyha a Főtér.ro, és Media 1 cikkei nem buktatják le őket, ez az információ máig titokban marad. 

A Media1 cikkéből továbbá kiderült, hogy 

az eddig több mint 1,5 milliárd forint bevételre szert tevő Telex most adománygyűjtésbe kezd, hogy a tavaly novemberben, a Transindex munkatársainak felmondása előtt két hónappal levédett Transtelex.ro és Transtelex.hu oldalt tartalommal töltsék meg a Transindex távozó munkatársai.

 Dull Szabolcs szerint ahhoz, hogy elindulhasson az erdélyi tartalomprojektjük, néhány tízmillió forintra lenne szükségük.

Borítókép: Dull Szabolcs (Fotó: képernyőkép)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.