Erre lehet példa a Petr Necas korábbi cseh miniszterelnökről a Newsweekben 2015-ben közölt lejárató anyag – amelyet szintén Connelly jegyzett szerzőként –, hiszen a cikkben bulváros elemek keverednek a tényekkel. Egyebek mellett olyan fordulatok olvashatók benne, mint hogy Andrej Babis, akkori cseh pénzügyminiszter már kilencéves korában kezdett üzletelni, mégpedig úgy, hogy teniszlabdákkal csencselt. A szintén Soros György támogatta Transparency International jelentésére hivatkozva pedig azt állították a cikkben, hogy Csehország Malajzia és Bahrein között áll a korrupció szintjét tekintve.
A Soros-alapítvány korábbi igazgatójának beszámolója szerint az ehhez hasonló anyagok elkészültét az is olajozottabbá teszi, hogy számos országban ösztöndíjrendszer van kiépítve az antikorrupcióval foglalkozó szervezetek – például a think-tankek és oknyomozók – finanszírozására.
Jóllakatott újságírók
Jeney Orsolya, az Amnesty International korábbi igazgatója arról beszélt egy Skype-interjúban, hogyan próbálják rávenni a külföldi sajtót, hogy a jogvédő szervezetek szája íze szerint írjanak bizonyos témákról.
– Ha a külföldi média képviselői érkeznek Magyarországra, akkor kvázi VIP-személyekként kezeljük őket, különleges bánásmódot kapnak. Alapvető dolog például, hogy elmegyünk velük villásreggelizni, de ha kiadunk egy jelentést, akkor is megetetjük őket. Nagyobb valószínűséggel írják meg ezeket a dolgokat, ha van egy ilyen kommunikációs csomag – fejtette ki.
Az egykori igazgató beszélt Nick Thorpe-pal a BBC közép-európai tudósítójával folytatott együttműködéséről is. – Csak szólni kellett neki, hogy hé, figyelj csak Nick, van itt valami, ami érdekelhet téged – idézte fel.
A legleplezettlenebbül a korábbi cikkünkben szereplő Kálmán Mátyás, a 24.hu és az Index korábbi munkatársa beszélt az NGO-k által lekenyerezett újságírók elfogultságáról: „Nem lehet tudni, hogy [az adott újságíró] éppen kapott-e egy meghívást egy jó kis hotelbe, és mennyit ajánlottak neki, hogy azt írja meg, amit vissza akarnak hallani a médiából.”





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!