Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója tudott arról, hogy Baja Ferenc volt MSZP-s miniszter Karácsony Gergely főpolgármesterre hivatkozva kért 30 millió forintot Fuzik Zsolttól. Ez a maffia baloldal! – jelentette ki Budai Gyula a Facebook-oldalán. Mint a Fidesz országgyűlési képviselője fogalmazott, Bolla jelen volt azon a találkozón, amikor Fuzik először találkozott Baja Ferenccel. Tudomása szerint Baja Karácsony Gergely megbízásából tárgyalt Fuzik Zsolttal a BKV-SYS IT közötti szerződés fennmaradásáról.
Karácsony Gergely utasítására, a BKV-vezér jelenlétében adhatták át a 30 milliós vesztegetési pénzt
A BKV vezérigazgatója is jelen volt, amikor Baja Ferenc 30 millió forintos vesztegetési pénzt vett át a közlekedési társaság egy közbeszerzése kapcsán – jelentette ki Budai Gyula. A Fidesz országgyűlési képviselője arról is beszámolt a Facebook-oldalán, hogy az egykori MSZP-s miniszter Karácsony Gergely megbízásából kérte az említett összeget. Egy gyanúsítotti vallomás szerint Molnár Zsolt, szocialista parlamenti képviselő pedig 40 milliót tehetett el.

A költségvetési csalással gyanúsított Fuzik Zsolt – aki a hatóságok szerint a társaival együtt összesen 19 milliárd forint értékben állított ki fiktív számlákat – 2021 őszén vádalkut kötött a nyomozókkal és több általa ismert, politikusokat érintő bűncselekményről is beszámolt. Az afféle intézői szerepkört betöltő férfi – akire a vesztegetési pénzek átadását is bízták – vállalta a hazugságvizsgálatot, a poligráf szerint igazat mondott, amikor a vesztegetésekről vallott. A SYS IT 2019 nyarán nyert el egy jelentős közbeszerzést, amely alapján két éven át milliárdokért működtethették a BKV informatikai rendszereit. Fuzik gyanúsítotti vallomása szerint ebben az ügyben bukkant fel Baja Ferenc és Molnár Zsolt MSZP-s parlamenti képviselő, akik a pályázat beadása előtt keresték fel a SYS IT-t azzal, hogy „nem támadják meg a szerződést” ha fizetnek nekik.
Molnár 40 millió forintot kérhetett, Baja pedig 30-at, és a megállapodás szerint a „díj” két évre szólt. Utóbbi az első részletet 2019-ben, a Lánchíd 19 Hotel ( Lánchíd u.19-21) előtti parkban vehette át, Molnár Zsolt pedig a Budapest, V. kerületi Olimpiai Parkban tehette el a 40 millió forint kenőpénzt tartalmazó táskát.
Fuzik a vallomásában megemlítette, hogy egy másik, zuglói vesztegetési ügyről is tudomása van. Amint beszámoltunk róla, a SYS IT alá tartozó egyik cég nyerte el a parkolásüzemeltetési feladatokat az akkor Karácsony Gergely által irányított kerületben. Fuzik vallomása szerint 2017 és 2019 között minimum 250 millió forintot, a profit felét két MSZP-s politikusnak adta át. Tóth Csabának, a választókerület szocialista országgyűlési képviselőjének, valamint Horváth Csabának, az MSZP akkori fővárosi képviselőjének, aki 2019 óta Zugló polgármestere. Az üggyel összefüggésben a minap az ügyészség kezdeményezte Tóth Csaba mentelmi jogának a felfüggesztését.
Borítókép: Horváth Csaba és Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ezt üzeni Erdő Péter bíboros karácsony alkalmából
Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.

Tragédiával kezdődött az ünnep, halálos tűz történt hajnalban
Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókkal kelljen karácsonyozni.

Kifehéredik az ország egy része, mutatjuk, hol várható hótakaró estére
Egyes helyeken vastagabb hótakaró is összejöhet.

„Keresd a békét és járj a nyomában!” – Karácsonyi interjú Székely János püspökkel
Beszélgetés a békéért viselt keresztény felelősségről, Európa lelki válságáról és a szeretet megújító erejéről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ezt üzeni Erdő Péter bíboros karácsony alkalmából
Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.

Tragédiával kezdődött az ünnep, halálos tűz történt hajnalban
Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókkal kelljen karácsonyozni.

Kifehéredik az ország egy része, mutatjuk, hol várható hótakaró estére
Egyes helyeken vastagabb hótakaró is összejöhet.

„Keresd a békét és járj a nyomában!” – Karácsonyi interjú Székely János püspökkel
Beszélgetés a békéért viselt keresztény felelősségről, Európa lelki válságáról és a szeretet megújító erejéről.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!