Most az a legfontosabb dolgunk, hogy ezeknek az embereknek segítsünk
– fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Most az a legfontosabb dolgunk, hogy ezeknek az embereknek segítsünk
– fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
A mai napot – ahogy a tegnapit is – itt fogjuk tölteni a határ mellett Orbán Viktor miniszterelnök úrral.
A kormányszóvivő a bejegyzésében hangsúlyozta:
Egy szó van arra, amit eddig tapasztaltunk, ez pedig az emberség.
Segíteni a bajbajutottakon az alábbi módokon is tudnak:

Borítókép: Szentkirályi Alexandra (Fotó: Facebook)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Vidéken súlyos aktivistahiánnyal küzd Magyar Péter pártja.

Az eseményen színpadra áll Orbán Viktor miniszterelnök.

A tárcavezető kiemelte a Széchenyi István Technikum és Gimnázium fejlődését, az ipari együttműködések szerepét, valamint azt is, hogy a következő időszakban új kulturális programok válnak elérhetővé a középiskolások számára.

Meglátta az utcán, és elönthette az agyát a féltékenység.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!