Szijjártó Péter bejegyzésében kifejtette:
amióta háború zajlik Ukrajnában, itthon folyamatosan vita tárgya az, hogy milyen álláspontot képviseljünk Magyarország békéjének, biztonságának megőrzése érdekében.

A kormány világos döntéseket hozott: nem küldünk sem katonát, sem fegyvert, és nem engedjünk azt sem, hogy rajtunk keresztül szállítsanak halált okozó fegyvereket Ukrajnába – írta.
A baloldal ezzel ellentétes álláspontot képvisel – folytatta – : „ők küldenének fegyvert, sőt akár katonákat is, a fegyverszállítmányok áthaladásának tilalmát pedig egyenesen árulásnak nevezték”. „Holott ez utóbbi veszélyességéről – ha korábban nem voltak vele tisztában – tegnap végérvényesen meggyőződhetett mindenki: az oroszok támadást intéztek egy Lengyelországtól alig húsz kilométerre fekvő támaszpont ellen, ahol szakértők szerint külföldről érkezett fegyverszállítmányokat tároltak” – közölte a külügyminiszter.
Hangsúlyozta: reméli, most már mindenki érti,
ha nem tiltottuk volna be a fegyverszállítmányok áthaladását Magyarországon, akkor azok átadására a magyar–ukrán határon került volna sor, az pedig a tegnapihoz hasonló támadás veszélyét okozta volna Kárpátalja területén, a magyar–ukrán határ közelében. Épeszű ember nem akarhatja ezt!
– jelentette ki.
Szijjártó Péter aláhúzta, mi világosan döntöttünk és ki is tartunk a döntésünk mellett: Magyarország nem sodródhat bele a háborúba!
Borítókép: Szijjártó Péter (Forrás: MTI)
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Csúfos kudarcba és érdektelenségbe fulladt Magyar Péter eseménye, amivel Orbán Viktort akarta sarokba szorítani.
Újra kell szervezni a keresztény, konzervatív közösséget a modern kornak megfelelően.
Külpolitikától a nemzeti érdekig minden szerepelt a kormányfő előadásában Tusnádfürdőn.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.