Az, hogy Budapest 2022-ben féléves költségvetést készített, mindenképpen Karácsony Gergely kudarca
– emelte ki a Magyar Nemzet megkeresésére Bagdy Gábor, aki 2010 és 2019 között volt Budapest pénzügyi főpolgármester-helyettese.
Az, hogy Budapest 2022-ben féléves költségvetést készített, mindenképpen Karácsony Gergely kudarca
– emelte ki a Magyar Nemzet megkeresésére Bagdy Gábor, aki 2010 és 2019 között volt Budapest pénzügyi főpolgármester-helyettese.
A politikus úgy fogalmazott: Budapest különleges helyzetben van 1990 óta. Ugyanis nemcsak lakóhely, de a nemzet fővárosa is. – Az, hogy mi történik a fővárosban, az ország egészének az ügye is – hangsúlyozta Bagdy Gábor. Emlékeztetett: Tarlós István és Orbán Viktor 2018-ban megállapodott abban, hogy megalakítják a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, hogy partnerként tudjanak együttműködni a fővárost érintő ügyekben, ebbe beletartozott többek között az is, hogy a kiemelt projekteket a kormány a saját pénzéből finanszírozta.
– 2019 óta ez a bizalmon alapuló együttműködés ki is hűlt, ugyanis Karácsony Gergelyt csak az érdekelte, hogy megbuktassa a kormányt
– emelte ki Bagdy Gábor, aki szerint a mostani csak egy luftballon-költségvetés, reagálva egyben Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettes kijelentésére, miszerint a főváros vezetése már a 2022-es költségvetés elfogadásakor tudta, hogy nem lesz elég a pénz. Sajtóhírek szerint a helyettes a főváros következő féléves költségvetésével kapcsolatban kijelentette: nem tartalmazhat megszorításokat, de a büdzsé attól is függ, hogy milyen lesz a következő kormány Budapest-politikája. Kiss Ambrus hozzátette: „Májusra tervezek egy költségvetés-módosítást, de nagyon fontos, hogy nem akarunk olyan utat járni, hogy elkezdjük csonkolni magunkat.”
Bagdy Gábor szerint a költségvetés formálisan megfelel a jogszabályoknak, ugyanakkor politikai szempontból katasztrófa, mivel legalább ötvenmilliárd forint teljesen megalapozatlan bevételt terveztek: harmincmilliárd forint hitelt akarnak felvenni, továbbá egy húszmilliárdos támogatásra számítottak az új, reményeik szerint baloldali kormánytól, hogy kisegítse Budapestet.
A politikus hozzátette: a fővárosi vezetés alapvetően a kormányváltásra tett fel mindent, nem igyekezett spórolni, ezért fordulhatott elő, hogy a cégek átszervezésénél az új vezetők javadalmazásánál nem a takarékosság tükröződött.
Karácsony Gergely tevékenységéről Bagdy Gábor úgy fogalmazott: amikor 2019-ben megnyerte a főpolgármesteri széket, inkább miniszterelnök-jelölti ambíciókat dédelgetett magában, és nem koncentrált a fővárossal kapcsolatos tevékenységére. Mint fogalmazott: Karácsony Gergely kijelentéseinek a 85-90 százaléka a nagypolitikához szólt, nem foglalkozott és nem is akart foglalkozni a fővárosi kérdésekkel.
Bagdy Gábor úgy véli: abból a 180 milliárd többletből, amelyet Tarlós István otthagyott a főváros kasszájában, Karácsonyék úgy gondolták, hogy kihúzzák addig, amíg megnyerik a választásokat. – Ugyanakkor Karácsony az előválasztás után sem törődött a főváros ügyeivel – emlékeztetett Bagdy Gábor, aki szerint a fővárosi vezetés koncepciója hatalmas tévedés volt. Hozzátette:
a főpolgármester így most eljutott oda, hogy kénytelen attól a mostani, Fidesz–KDNP-kormánytól segítséget kérni, amelynek eddig folyamatosan keresztbe tett.
A csőd bekövetkeztének állandó rémképével fenyegető budapesti vezetés már régóta azzal vádolja a kormányt, hogy az anyagilag kivérezteti őket. Kiss Ambrus költségvetésért felelős általános főpolgármester-helyettes már 2020-ban a büdzsét illető „súlyos lyukról” és fenntarthatatlan pályáról beszélt. A Tarlós István volt főpolgármester által teli kasszával átadott főváros harminc évre adósodott volna el az Európai Fejlesztési Banktól (EIB) felvett kétszázmilliárdos hitellel, ha ezt a kormány nem akadályozza meg. Kiss szerint a kabinet döntése csupán politikai lépés volt.
Nagy segítséget jelentett a pandémia idején a vállalkozóknak a kabinet döntése a helyi iparűzésiadó-előleg felezéséről, melynek hallatán a főpolgármester-helyettes Budapest fizetésképtelenségét lengette be. Forráshiányra panaszkodva „vörös vonalról” beszélt és kijelentette: addig működtetik a fővárost az akkori kapacitással, amíg a pénz el nem fogy. Az iparűzésiadó-bevétel azonban időben megérkezett, így az aggodalom ismét feleslegesnek bizonyult.
Kiss tavaly novemberben azt jelentette be, hogy ha nem kapnak kormánytámogatást, néhány napon belül leállhat a budapesti tömegközlekedés. Az már nem kapott akkora publicitást, hogy ennek oka a főváros késlekedése volt, ugyanis a budapesti vezetés nem írta alá az agglomerációs együttműködési megállapodást, ami a pénz kifizetésének előfeltétele.
Végül folyószámlahitelből oldották meg a finanszírozást, amíg a támogatás megérkezett. Az idei költségvetést is csupán fél évre tervezték, bízva a kormányváltásban. Ez elmaradt, ezért a főváros ismét a kabinettől követel pénzügyi segítséget, erről dönthet szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Borítókép: Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és Karácsony Gergely (Fotó: Havran Zoltán)
Átkutatták a lakást.
Helyenként a pollenterheltség elérheti a nagyon magas értékeket is.
Pályamunkást ütöttek el.
Az ukrán titkosszolgálatokkal együttműködő férfi soron kívül segített kijutni Magyarnak, intézményekbe protezsálta be és tolmácsolt is neki.
Nem segít a vészfékezés: így működik a traffipax Magyarországon
Gulácsi Péter és a kifütyült Willi Orbán is szenzációs hírt kapott
Kínos! Nicole Kidmanről a vörös szőnyegen derült ki, hogy parókát visel – FOTÓ
Óriási gyárbővítést jelentett be az olasz élelmiszeripari cég Magyarországon – a döntés miatt Budapest sokat veszíthet
Leleplezték a tetőfedő maffiát, ami országszerte szedi áldozatait – Videó
E-mailben és telefonon is be lehet jelenteni, ha valaki nem kapta meg a Voks 2025 szavazólapját + videó
Óriási hír: Kerkez Milos már megállapodott a Liverpoollal
Révész Attila a Kisvárda jelenlegi játékoskeretéről: nagyon sokan nem fognak maradni
A magyarok húzták keresztül a szélsőséges jelölt számításait
Ennél jobban aligha lehet megalázni egy 15 éves olimpiai bajnokot
„Szégyen” – forrnak az indulatok a Liverpool mai meccse előtt
Sosem találná ki, kit dicsért meg Robbie Keane az FTC sikere után
Átkutatták a lakást.
Helyenként a pollenterheltség elérheti a nagyon magas értékeket is.
Pályamunkást ütöttek el.
Az ukrán titkosszolgálatokkal együttműködő férfi soron kívül segített kijutni Magyarnak, intézményekbe protezsálta be és tolmácsolt is neki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.