Támogatásokról döntött a Pro Filii Alapítvány

Csaknem negyedmilliárd forinttal segít civil szervezeteket és magánszemélyeket a Pro Filii Alapítvány. Az első negyedévben benyújtott mintegy 173 pályázó összesen 1 milliárd 270 millió forint támogatást igényelt a Mészáros-csoport alapítványától. A kuratórium döntésének értelmében végül 66 pályázat részesült pozitív elbírálásban, mintegy 250 millió forint értékben – adta hírül közleményében a Pro Filii Alapítvány.

Forrás: Pro Filii Alapítvány2022. 04. 08. 13:56
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pro Filii Alapítványt a Mészáros-csoport azzal a szándékkal hívta életre 2021 év végén, hogy az elmúlt években tanúsított társadalmi felelősségvállalását a támogatást igénylők számára is tervezhetőbbé, a segítségnyújtást pedig hatékonyabbá tegye. Az idei első negyedévben beérkező 173 pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló bírálóbizottság javaslatára a kuratórium 16 magánszemély 32,5 millió forintos, valamint félszáz civil és nonprofit szervezet 216,8 millió forintos támogatásáról döntött – áll az alapítvány által kiadott közleményben.

A Pro Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek célcsoportja egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekek, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg.

Ezért az alapítvány a maximálisan támogatható 10 millió forinttal segíti a többi között a Gyermekétkeztetési Alapítványt, a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért szervezetet és egy SMA-s kisfiú gyógyulásáért gyűjtő alapítványt, de támogatásban részesül számos, hátrányos helyzetű gyermek táboroztatását végző civil szervezet.

Közülük a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete mintegy kétszáz gyermek számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget a nyári szünetben, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány pedig kárpátaljai menekült családokat szállásolhat el a szervezet csobánkai házában – ismerteti közleményében a Pro Filii Alapítvány.

Noha a pályázók többségében szociális és egészségügyi célú programok megvalósítására kértek támogatást, az alapítvány kulturális és sport témájú pályázatokat is támogat: a Szikra Egyesület támogatása 100 autizmussal élő gyermeknek teszi lehetővé művészeti foglalkozások szervezését, az Ezüstcipő Hallássérült Fiatalok Focisuli Alapítvány pedig utánpótláskorú hallássérült, beszédfogyatékos gyermekek sporttevékenységéhez kap segítséget.

A legtöbb pályázat a Kelet-Magyarországi régióból érkezett, az alapítvány által támogatott programok azonban az ország valamennyi térségére kiterjednek. Tóth Krisztina, a Mészáros-csoport kommunikációs igazgatója az első negyedéves pályázati elbírálások kapcsán leszögezte:

Óriási érdeklődés övezte a Pro Filii Alapítvány által nyújtott pályázati lehetőséget a civil és nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek részéről, amely egy pozitív visszaigazolása azon tulajdonosi döntésnek, hogy alapítványi keretek közt valósítjuk meg a Mészáros-csoport karitatív tevékenységét. Több mint egymilliárd forinttal haladta meg az igénylések összértéke a rendelkezésünkre álló negyedmilliárd forintos keretet, amely azt jelzi, a Mészáros-csoporthoz hasonló hazai vállalatoknak óriási szerepe van a helyi és országos hatáskörű civil közösségek megtartásában és segítésében. Ez arra sarkall bennünket, hogy még professzionálisabban végezzük tevékenységünket

– húzta alá Tóth Krisztina, aki egyben az alapítvány bírálóbizottságának elnöke is.

Április harmadikától megnyílt a Pro Filii Alapítvány második negyedéves időszakára vonatkozó pályázati felülete. A pályázatokat továbbra is kizárólag elektronikus úton (online), az alapítvány weboldalán keresztül lehet beküldeni, az idei második negyedévre vonatkozóan június 15-ig. A pályázati keretösszeg ezúttal is 250 millió forint. A pályázatokkal kapcsolatos bővebb információk a www.profilii.hu oldalon érhetők el.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Profilii.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.