időjárás 24°C Orbán 2022. május 25.
logo

Orbán Viktor: A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk

A Kálvin téri református templomban kezdődik az ünnepség

Elfoglalja hivatalát Novák Katalin államfő

Ternovácz Áron
2022.05.14. 06:45 2022.05.18. 13:06
Elfoglalja hivatalát Novák Katalin államfő

Novák Katalint ma istentisztelettel egybekötött ünnepségen is beiktatják államfői hivatalába. Magyarország új köztársasági elnöke a Kossuth téren tart beszédet, ami után kulturális műsor várja az érdeklődőket. Magyarország − rendszerváltás óta − hatodik államfője délután megnyitja a hivatalául szolgáló Sándor-palota kapuit, az érdeklődők betekinthetnek a klasszicista palota épületébe.

A mai napon ünnepélyes keretek között elfoglalja hivatalát Magyarország első női államfője. A Köztársasági Elnöki Hivatal weboldalán olvasható meghívó szerint

az ünnepélyes beiktatási ünnepség fél 9-kor, a Kálvin téri református templomban tartott ökumenikus istentisztelettel kezdődik, majd a Kossuth téren folytatódik, ahol a katonai tiszteletadást követően a köztársasági elnök mond beszédet.

Ezután a közönséget kulturális műsor várja. Fellépnek Balázs János és Kádár Viktória zongoraművészek, a Honvéd Táncegyüttes és az Angelica leánykar. Hármas ikrei születése óta először lép fel nagyközönség előtt Rúzsa Magdolna énekesnő. Délután Novák Katalin megnyitja a − rezidenciája és hivatalaként is szolgáló − Sándor-palota kapuit, ahol az érdeklődők betekinthetnek a klasszicista palota épületébe, egy kis ízelítőt kaphatnak történelmünkből. A Magyar Közlönyben megjelent Orbán Viktor határozata, amely kiemelt fontosságúvá nyilvánította a ceremóniával összefüggésben megszervezett eseményeket. A kormányhatározat úgy folytatódik: a kormány felhívja a miniszterelnök kabinetfőnökét, Rogán Antalt, hogy a honvédelmi miniszter, Benkő Tibor, a belügyminiszter, Pintér Sándor, a külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter, az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós, valamint az agrárminiszter, Nagy István bevonásával a rendezvények megvalósításával kapcsolatos, kormányhatározat szerinti feladatokat lássa el. Rogán Antal feladata továbbá „a rendezvények szervezett és biztonságos lebonyolításával kapcsolatos feladatokat ellátó operatív törzs felállítása és működtetése”.

Ismert, Novák Katalint tavaly december végén kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök, hogy legyen a Fidesz–KDNP államfőjelöltje, miután Áder János köztársasági elnök mandátuma május 10-én lejár.

A felkérés elfogadása után, december 31-én Novák Katalin lemondott családokért felelős tárca nélküli miniszteri pozíciójáról, amelyre 2020 őszén nevezték ki, és bejelentette, hogy minden erejével a köztársasági elnöki pozícióra készül. Az Országgyűlés március 10-én választotta meg a korábbi családügyi minisztert köztársasági elnöknek, a hatpárti ellenzék jelöltje, Róna Péter 51 szavazatot kapott, míg Novák Katalin 137-et öt érvénytelen voks mellett.

Az új – rendszerváltás óta hatodik – államfő a francia becsületrend lovagkeresztjének és a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjének birtokosa, emellett számos magyar és külföldi szakmai és civil elismerésben részesült. A háromgyermekes édesanya felsőfokon beszél angolul, franciául és németül, középszinten spanyolul. Az alaptörvény szerint az államfő kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja, és legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

Protestáns hit és nemzeti öntudat

A magyar történelemben a „klasszikus” fejedelemasszony Károlyi Zsuzsanna éppúgy református volt, mint Novák Katalin, Magyarország első női államfője.

Borítókép: Áder János leköszönő államfő fogadja Novák Katalin új köztársasági elnököt a Sándor-palota teraszán (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)