Genderköntösbe bújtatott baloldali osztályharc

Rojo Edwards: A baloldal ugyanazokat az ideákat képviseli, mint régen, ma pedig a genderügyek köntösét ölti fel.

2022. 05. 20. 21:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindig erőszak van abban, amit ott a baloldal tesz – jelentette ki lapunknak Rojo Edwards, a chilei Republikánus Párt vezetője Latin-Amerikáról és a hazájának konzervatív reneszánszáról értekezve. Erre példaként említette egyik repülőútját, amelyen ötven futballhuligán között utazott, és végighallgatta, amint becsmérelték őt, de főként az általa képviselt nézeteket. 

Emlékeztetett, ez annak az eredménye, hogy az 1970-es és 80-as években a kommunisták gerilla-hadviselést szerveztek. Ebben az időben tábornokok uralkodtak, akiknek vezetésével nem fejlődött az ország. Hozzátette, rossz volt az egészségügy és az infrastruktúra is. 

Azt tapasztalta, hogy most, a neoliberalizmus alatt sem javul a helyzet, mégis egyre több hatalmat akarnak maguknak. Hangsúlyozta, hogy a baloldal ugyanazokat az ideákat képviseli ma is, mint régen, mert akkoriban osztályharcot hirdettek, ma pedig a genderügyek köntösét öltik fel . Szexistának, rasszistának és fasisztának bélyegzik azt, aki nem úgy viselkedik, mint ők – egészítette ki. Dél-Amerikáról szólva azt állította, Venezuelában már semmi sem maradt, mert hatmillióan elhagyták hazájukat a szegénység miatt, Argentínában pedig a lakosság negyven százaléka él a létminimum alatt. Ennek ellenére Edwards úgy érezte, meg tudják fordítani a folyamatokat, mert a Chilei Republikánus Párt nagyon közel került legutóbb a választások megnyeréséhez. Úgy látta, új konzervatív mozgalmak kezdtek el a régi pártok helyett előtérbe kerülni. Felszólalását azzal zárta, hogy meg kell védenünk egymást világszerte, majd Ronald Reagant idézte: „Ne mondj semmi rosszat a konzervatívokról!”

Borítókép: Rojo Edwards (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.