A vadmalacok kilövésekor kiskaliberű fegyvert használtak, amelynek a hangja nem erős, egy nagyobb csattanásra hasonlít, és a lövedék nagy erővel csapódik ugyan a célba, de nem üti át a vadat, mert úgy van kialakítva, hogy megálljon a testben. Ezért, és a lövés iránya miatt nem volt senki veszélyben – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek L. Pál állatorvos, vadgazdálkodási szakember.
Hozzátette: ha a villamost nem pont ott állítják meg mellettük, akkor valószínűleg nem is vették volna észre az utasok, hogy mi történik az árokban.
Megérti, hogy manapság sokakat érzékenyen érint az olyan esemény, amelyben állatok életét oltják ki, de ez az „élmény” semmi ahhoz képest, amekkora károkat tud okozni a városban elszaporodó és a csúcsforgalomban rohangáló vad, pláne ha afrikai sertéspestissel fertőzött példányokról van szó.
Mint kifejtette, sajnos olyan vélemények terjednek a médiában és az internetes közösségi oldalakon, amelyek nemcsak a speciális szakmai ismereteket, hanem az alapvető természetismereti és logikai tudást is nélkülözik. Például nem lehet egy olyan helyzetben csapdázásról beszélni, amikor a reggeli csúcsforgalomban vaddisznók rohangálnak a közterületen. Ehhez nem kell képzettség, hiszen azt mindenki tudja, hogy a vaddisznó nem háziállat, amelyiket be lehet terelni egy ketrecbe, ahogy ahhoz sem kell különösebb fantázia, hogy jelentős anyagi kárt okozhatnak, ha elkezdenek a sűrű forgalomban az autók között futkározni. Ezek a vadmalacok pont olyan helyen voltak, ahol mások veszélyeztetése nélkül lehetett őket ártalmatlanítani, az adott körülmények között nem volt mód és lehetőség a befogásukra. És értelme sem lett volna, mert az elejtésük mellett más indokok is szóltak. Egyrészt
az esővíz-elvezető csatornában szennyezett olajos víz volt, amitől a benne rohangáló vaddisznók tetőtől talpig eláztak, láthatóan nagyon rossz állapotban voltak, tehát szinte biztos, hogy nagy szenvedések közepette amúgy is elhullottak volna.
Másrészt,
mivel a főváros és Pest megye az afrikai sertéspestis által fertőzött területnek minősül, így a legszigorúbb korlátozások vonatkoznak a térségre. Ez azt jelenti, hogy a fertőzött területen minden vaddisznót potenciális hordozónak kell tekinteni, a cél az állomány drasztikus csökkentése. A 2021/605 számú EU Bizottság végrehajtási rendelete 2021 áprilisától tiltja az élő vaddisznó szállítását az EU területén. Nem véletlen a szigorú korlátozás, hiszen ha a kórokozó házisertések közé kerül, akkor a fertőzött gazdaság összes példányát el kell pusztítani. Egy elharapózó járvány romba dönti az adott ország sertéságazatát, ami százmilliárdos nagyságrendű kárt okozna.
L. Pál érthetetlennek tartja, hogy az ügyben nemcsak magánemberek és állatvédő civilek kritizálták őt, hogy miért nem altatólövedéket használt, és vitte a vaddisznókat lakott területen kívülre – az ő esetükben még talán érthető, hogy nem ismerik a vonatkozó jogszabályokat, amelyek tiltják ezt –, hanem az egyik kerület alpolgármestere és politikai szervezetek is ezt tették, nekik nagyobb felelősséggel kellene véleményt alkotniuk a nyilvánosság előtt. Az ilyen megnyilatkozások azt kockáztatják, hogy az Agrárminisztérium, a hatóságok és sokezernyi vadász évek óta tartó áldozatos erőfeszítései a járvány megfékezésére feleslegessé válnak, mert a lakott területekről újra és újra fertőzött példányok kerülnek ki.
Ráadásul az altató- és kábítószerek használatával is probléma van azoknak az állatoknak az esetében, amelyeknek a húsa élelemmé válhat, mert vannak szerek, amelyek hosszú idő után ürülnek csak ki az állat szervezetéből és vannak, amelyek használata után már soha nem alkalmas a húsuk fogyasztásra.
Tehát ha a Budapesten altató- vagy kábítószer segítségével befogott és a természetben elengedett vaddisznó, szarvas vagy őz másnap egy vadász által terítékre kerül, akkor a húsából fogyasztani rendkívül kockázatos dolog, az élelmezésbiztonsági szabályokkal ellentétes. Viszont az a vadász, aki terítékre hozza a vadat, nem tudja, hogy azt előző nap elkábították vagy altatták.
A média türelmetlenségére és méltatlankodására reagálva elmondja, hogy azért nem nyilatkozik szívesen a munkájáról, mert a laikusoknak nehéz elmagyarázni az egyes helyzetekben hozott döntéseket, amelyekhez speciális és összetett szakértelem szükséges, így a szenzációra és boszorkányüldözésre hajlamos közvélemény és média nem a megértés, hanem az ítélkezés felé tereli ezeket az ügyeket. Amúgy sincs felkészülve a média profi kezelésére, nem is feladata, hiszen ő csak egy vadegészségügyi és vadászati szakember, aki ezeken a területeken hozott döntéseiért vállal felelősséget, de a kommunikációhoz nem ért. Megemlíti, hogy ha lenne Magyarországon egy egységes szervezet, amelynek a kötelékében tevékenykednének a belterületen megjelenő vaddal kapcsolatban, akkor egy intézmény állna mögötte, amelyik gondoskodhatna a gyors és szakszerű tájékoztatásról is. Neki viszont erre nincs kapacitása.
Az ügyben induló hatósági vizsgálatot helyeseli, mert fontosnak tartja, hogy az ilyen kiemelt szakértelmet igénylő tevékenységeket szorosan ellenőrizzék a hatóságok, mindezt a saját érdekének fogja fel, mert ez az a kontroll, amelyik képes megerősíteni a jogszerű tevékenységet és kiszűrni a hibákat és vétségeket. Ő teljesen nyugodt, szerinte a döntései megfelelnek a szakma és a jogszabályok feltételeinek.
L. Pál negyven éve vadász, felsőfokú vadgazdálkodási végzettséggel rendelkezik, tagja és vezetője számos vadászati szervezetnek és állategészségügyi munkacsoportnak. Az államigazgatásban is dolgozott, évekig a Földművelésügyi Minisztérium állategészségügyi főosztályának helyettes vezetője volt. Belterületen megjelenő vad eltávolításával közel 13 éve foglalkozik Budapest számos kerületében. Vadászként több százezer lövést adott le, ismeri és folyamatosan követi a lövészettel kapcsolatos szakirodalmat, tisztában van a különböző kaliberek és lövedéktípusok ballisztikai tulajdonságaival. Mindezt nem dicsekvésből és nem az ügy elkenése miatt tartja fontosnak közölni, hanem azért, mert ezzel szeretné érzékeltetni, hogy milyen sokoldalú tudásra és felkészültségre van szükség a belterületen folytatott vaddal kapcsolatos tevékenységhez. Az állategészségügyi, jogi és biztonsági tényezők együttes ismerete és nagyfokú gyakorlati tapasztalat teszi alkalmassá azt, aki elvállalja, hogy lakott területen próbálja a vadbefogás vagy kilövés speciális feladatait ellátni.
Arról is beszélt, hogy ő is szokott befogni és a természetben elengedni vadat, ha nincs ezzel ellentétes jogszabály, illetve az állategészségügyi szakmai szempontok sem diktálnak mást. Idén például több esetben mentett csatornába vagy a Dunába esett és onnan szabadulni képtelen őzet, amit elengedtek az erdőben. De hívták már többször elszökött vagy kiengedett egzotikus állat befogására is, akik közül egy varánusz most is megtekinthető a budapesti állatkertben.
