A kiegyezés óta a kormányt képviselték a főispánok

– Az állami feladatokat ellátó kormánymegbízottak főispánná történő átnevezése a magyar történeti hagyományok tiszteletének jele, egyben a magyar közigazgatás története előtti tisztelgés – fogalmaz tanulmányában a Magyarságkutató Intézet. A kormány háttérintézménye részletesen bemutatta a ispáni rendszer alakulását az ezeréves Magyarország történelmében.

Fotó: Gulyás Gergely Forrás: Facebook

Az ispáni rendszert Szent István korától tudjuk nyomon követni, korábbi adat ispánokat illetően nincs

–  írta ma megjelent tanulmányában a Magyarságkutató Intézet. Megjegyezték: 

A középkor folyamán a főispánokat még csak egyszerűen ispánoknak nevezték, főispánoknak csak a XVI. század eleje óta hívjuk őket. 

Viszont Szent Istvánhoz köthető egy fontos újítás: ő hozta létre a palotaispáni tisztséget – az első palotaispán a későbbi magyar király Aba Sámuel volt –, amely tisztség később a nádori címmé alakul, aki a király helyettese.

Aba Sámuel a Képes Krónikában. Forrás: Wikipédia

A főispáni cím

A Magyarságkutató azt is írja: Az I. (Szent) István által megalapított keresztény magyar állam közigazgatásának és védelmi rendszerének gerincét a vármegyék alkották. A hierarchikus szervezetben ezen középszintű igazgatási szervezetek élén a király által kinevezett ispánok, megyésispánok álltak. Már a korai időkben kimutatható az ispánok helyettesítése, de bővebben csak a középkor második felében vannak adataink róla.

– A lakosság számának növekedésével és a Turul-dinasztia korának társadalmi változásai a vármegyéket, illetve azok feladatait is részben átalakították.

A királyi vármegye nemesivé alakulása a XIII. században az önkormányzatiság egyre erőteljesebb megjelenésével magával hozta a vezetési rendszer átalakulását. Ez vezetett el a vármegye vezetésének átformálódásához is. A vármegye élén álló ispánt a király nevezte ki, de annak helyettesét, az egyre gyakrabban alispánnak nevezett tisztségviselőt a vármegyében lakó nemesek választották meg – részletezte az intézet.

A főispán elnevezésről azt írták; a kora újkor hajnalán, a XVI. század során vált általánosan használttá. 

– Ekkoriban már nagyon gyakori, hogy a főispán nem tartózkodott a vármegyében, helyettese az alispán szinte teljes jogkörrel helyettesíthette. Kialakult az örökös főispáni gyakorlat is, amely szerint egy-egy vármegyét akár egy-egy család örökletes módon vagy egyházi vezető a tisztsége alapján látta el. A főispánokat távollétük esetén ebben a korszakban az alispánok helyettesítették – tették hozzá.

– A főispánokat az uralkodó nevezte ki, ezáltal a király személyét képviselték a vármegyében. A török kiűzését követően királyaink igyekeztek elérni, hogy a főispánok a vármegyében lakjanak, de tartós sikert ebben a tekintetben nem tudtak elérni. 

A főispáni cím mindezek mellett rendkívüli tekintélynek örvendett, a főispáni beiktatások nagy, ünnepélyes eseménynek számítottak a vármegyék életében

– magyarázták tanulmányukban. 

A kormány képviseletében

Megemlítették azt is, hogy az 1848-as márciusi törvények a vármegyék közigazgatási rendszerét és a tisztségviselőket lényegi változtatás nélkül hagyta. 

A kiegyezést követően a főispán helyzete annyiban változott, hogy az uralkodó személye helyett a magyar kormányt képviselte.

Az örökös főispáni cím megmaradt ugyan, de csak egy puszta címmé változott, feladattal, jogokkal nem járt. Az 1870. évi XLII. törvénycikk IV. fejezete pontosan meghatározta a főispán feladatait, kinevezését és jogköreit:

52. § A vármegyék és törvényhatósági joggal felruházott városok élén a megyei, illetőleg városi főispán, a székelyszékek élén a főkirálybiró, a kerületek és vidékek élén a főkapitány, a szepesi kerület élén a kerületi gróf áll, kiket a belügyminister előterjesztésére, tekintet nélkül az örökös főispánokra, a király nevez ki és mozdit el.

53. § A főispán (főkirálybiró stb.) a végrehajtó hatalom képviselője; mint ilyen ellenőrzi a törvényhatósági önkormányzatot és őrködik a törvényhatóság által közvetitett állami közigazgatás érdekei felett.

Az új, polgári jogrend és közigazgatás a hagyományokra épített, saját korának megfelelő tartalommal töltötte fel az addig használt elnevezéseket. 

A kommunisták törölték el

– A hagyomány egészen a kommunista alkotmányig tovább élt. 

Az 1949. évi XX. törvény, a sztálini típusú alkotmány az önkormányzatiság elvetésével a központi kormányzat végrehajtójaként tekintett a megyékre, élükre egy tanácsot állított, amelyeknek valós hatalommal felruházott szervei a végrehajtó bizottságok lettek, élükön az elnökkel

– hívta fel a figyelmet a Magyarságkutató. Hozzátették: A főispánokkal szemben a megyei tanácselnökök egyszemélyi hatalmat képviseltek, a megyékben lényegében élet-halál urai lehettek.

Emlékeztettek arra is, hogy a magyar hagyományokkal élesen szemben álló gyakorlat egészen a rendszerváltoztatásig a magyar közigazgatási rendszer alapját képezte. Az önkormányzatiság újjáélesztése átalakította a közigazgatási szervezetet is. A mai magyar közigazgatási szervezetben ismét megvalósult a sok száz éves gyakorlat a közigazgatás és az önkormányzatiság összehangolása tekintetében. 

Szerintük világos a párhuzam az 1949 előtti, középkori eredetű, szerves fejlődés eredményeként létrejött, a keresztény magyar államiság történelmén végighúzódó kettős igazgatással, ami egyben a sztálini típusú tanácsrendszer – mint a magyar történelemtől és hagyományoktól idegen test – elvetését is jelenti.

– Az állami feladatokat ellátó kormánymegbízottak főispánná történő átnevezése a magyar történeti hagyományok tiszteletének jele, egyben a magyar közigazgatás története előtti tisztelgés

– jelentik ki a tanulmány zárásaként.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök, György István államtitkár és a frissen kinevezett kormánymegbízottak (Fotó: Facebook/Gulyás Gergely)