idezojelek

A magyar vármegye hagyománya és jövője

A királyi vármegye Szent István kora óta a magyar közigazgatás alapvető közigazgatási egysége volt.

Cikk kép: undefined
Fotó: Máthé Zoltán

A kommunista Rákosi-diktatúra a magyar történelmi jogfolytonosság számos jogintézményét számolta fel, így tett a magyar közigazgatás ezredéves intézményével, a vármegyével is. 1950-ben a trianoni és párizsi békeszerződésekkel megcsonkított Magyarország huszonöt vármegyéjét összevonták, s a tizenkilenc új közigazgatási egység a vármegye helyett a megye nevet viselte.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a minap alaptörvény-módosítási javaslatot nyújtott be, melynek értelmében Magyarország tizenkilenc közigazgatási egysége ismét a vármegye nevet viselné.

A királyi vármegye Szent István kora óta a magyar közigazgatás alapvető közigazgatási egysége volt, melynek élén a király által megbízott ispánok álltak. A magyar rendiség kialakulásának alapvető mérföldköve a nemesi vármegye kialaku­lása. A Zala megyei köznemesek által 1232-ben kiállított kehidai oklevélben rögzítették, hogy a királyi ispán helyettesét, az alispánt, továbbá a szolgabírákat a nemesek közvetlenül választják.

A XV. századtól a király által kijelölt, a vármegye élén álló tisztviselő neve főispán, míg az alispánt a vármegyében lakó, nagykorú nemes férfiak választották. A XVI–XIX. században a bécsi udvar központosító törekvéseivel szemben a magyar köznemesi szabadság alappillére – a rendi országgyűlés és a nádor mellett – a vármegyei autonómia volt. A magyar rendi alkotmányt tiszteletben tartó Habsburg-uralkodók (II. Mátyás és II. Lipót) alatt mindhárom intézmény működött, míg II. Ferdinánd, III. Ferdinánd, I. Lipót, II. József uralkodásának bizonyos időszakában az uralkodó nem hívta össze a rendi országgyűlést, sőt volt olyan eset, amikor a megüresedett nádori tisztséget sem töltötték be. A lipóti abszolutizmus idején, illetve a kalapos király németesítési törekvéseivel szemben a nemesi vármegye jelentette a magyar rendi szabadság utolsó mentsvárát.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A XIX. században voltak olyan vármegyék Magyarországon, amelyek a reformkor gazdasági-társadalmi reformjainak támogatóiként, a magyar szabadság előmozdítójaként váltak híressé. Kossuth Lajos, Fáy András, Nyáry Pál Pest vármegyéje, Deák Ferenc Zala vármegyéje, Beöthy Ödön Bihar vármegyéje a magyar polgári átalakulás előremozdítójaként szerzett hírnevet. Nem titkolható, hogy voltak olyan vármegyék, amelyek vezetése a XIX. században a maradiság, a reformok hátráltatása vagy a parasztokkal szembeni embertelen bánásmód miatt mintául szolgáltak báró Eötvös József A falu jegyzője című regényéhez.

Az 1848-as, az 1870-es és 1876-os polgári átalakulás hozta létre a modern, polgári vármegyét, amelyben a főispán immár a kormány embereként vezette a vármegyei közigazgatást, míg a vármegyei törvényhatóságot (mai értelemben: közgyűlést) vezető alispánt közvetlenül választották. A vármegye mint helyi szintű közigazgatási szerv az 1919-es tanácsköztársaság kivételével folyamatosan fennállt. Az 1920-as trianoni békediktátum a hatvanhárom magyarországi és nyolc horvátországi vármegye, valamint Fiume önálló közigazgatási egység jelentős részét elcsatolta Magyarországról, a megmaradt vármegyék és vármegyetöredékek egyesítésével huszonöt vármegye jött létre. Az 1938–1941-es területgyarapodást követően a vármegyék száma megnövekedett, majd 1945 és 1949 között ismét huszonöt vármegyéje volt az országnak.

1945 és 1949 között voltak szociáldemokrata és kommunista főispánok is Magyarországon. Az 1949-ben megalkotott közigazgatási reform megszüntette a történelmi hagyományú vármegyerendszert, és helyette erős megyei tanácselnöki, egyszemélyes vezetéssel tizenkilenc megyét hozott létre.

Az 1988–1990-es közjogi rendszerváltozás számos polgári közigazgatási intézményt helyreállított. A megyei közigazgatás rendszerében a pártállami-szocialista jogintézményrendszert részben magyar polgári, részben német minta alapján új közigazgatási rendszer váltotta fel. A „vármegye”, a „főispán”, az „alispán” kifejezések használatát a magyar baloldal bizonyos történelmi érzékenységekre hivatkozva megakadályozta. A posztkommunisták a parasztokat elnyomó, „deresre húzó”, bebörtönző, feudális, félfeudális vármegyére, illetve Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyének a Zsidó községnevet is eltörlő 1938–1944 közti alispánjára, az 1944-ben belügyi államtitkárként a magyarországi holoka­uszt egyik főbűnösére, Endre Lászlóra hivatkozva ellenezték-ellenzik a hagyományos közigazgatási elnevezések helyreállítását.

A parasztokat elnyomó vármegyei vezetők a XIX. században is kisebbségben voltak. Pest, Zala és más vármegyéknek a reformkorban vállalt szerepe ennél sokkal jelentősebb! Endre László belügyi államtitkár is volt, a szintén háborús bűnös, a náci Németországot kiszolgáló Sztójay Döme miniszterelnök, Jaross Andor pedig belügyminiszter. E személyek szégyenfoltjai a magyar történelemnek, mégsem merült fel a miniszterelnöki, belügyminiszteri, belügyi államtitkári tisztségek eltörlése! Évszázados intézményeket az azokat vezető hazaárulók nem szennyezhetnek be.

A hagyományokhoz való visszatérés, a múltat végképp eltörölni akaró kommunista diktatúra lezárása fontos része azon történelmi jogintézmények, elnevezések helyreállítása, amelyek ugyan a rendi államban jöttek létre, de a polgári Magyarországon is jogfolytonos módon fennálltak. Ha a Kocsis Máté által benyújtott alaptörvény-módosítás hatályba lép, Magyarországnak tizenkilenc vármegyéje lesz, a vármegyei kormányhivatalok élén főispán, a vármegyei önkormányzatok közgyűlése élén alispán állhat. S itt az ideje, hogy miként Csongrád-Csanád vármegye visszakapta 1920 és 1950 közti nevét, az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Pest-Pilis, esetleg Pest-Pilis-Hont vármegye legyen. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye az eredeti nevét csak azért nem nyerheti vissza, mert az egykori Duna-parti Solt vármegye teljes területe (Solt, Kalocsa, Dunapataj településekkel és a Szelidi-tóval) ma Bács-Kiskun megyéhez tartozik, míg a Kiskunságból csak néhány település, így Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj maradt meg Pest megye területén. Az egykori Hont vármegye Magyarországon maradt területrészének nagyobb hányada ma a Pest megyei Szobi járáshoz, míg kisebb része Nógrád megyéhez tartozik.

A szerző alkotmányjogász, történész

Borítókép: a nemzeti lobogó az Országház előtt (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

A szörnyek tényleg köztünk járnak

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Konzultáció az új magyar gazdaságpolitikáért

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Hol vagytok, „gyermekvédők”?

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

A kommunista nem vész el, csak átalakul

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.