A kommunista Rákosi-diktatúra a magyar történelmi jogfolytonosság számos jogintézményét számolta fel, így tett a magyar közigazgatás ezredéves intézményével, a vármegyével is. 1950-ben a trianoni és párizsi békeszerződésekkel megcsonkított Magyarország huszonöt vármegyéjét összevonták, s a tizenkilenc új közigazgatási egység a vármegye helyett a megye nevet viselte.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a minap alaptörvény-módosítási javaslatot nyújtott be, melynek értelmében Magyarország tizenkilenc közigazgatási egysége ismét a vármegye nevet viselné.
A királyi vármegye Szent István kora óta a magyar közigazgatás alapvető közigazgatási egysége volt, melynek élén a király által megbízott ispánok álltak. A magyar rendiség kialakulásának alapvető mérföldköve a nemesi vármegye kialakulása. A Zala megyei köznemesek által 1232-ben kiállított kehidai oklevélben rögzítették, hogy a királyi ispán helyettesét, az alispánt, továbbá a szolgabírákat a nemesek közvetlenül választják.
A XV. századtól a király által kijelölt, a vármegye élén álló tisztviselő neve főispán, míg az alispánt a vármegyében lakó, nagykorú nemes férfiak választották. A XVI–XIX. században a bécsi udvar központosító törekvéseivel szemben a magyar köznemesi szabadság alappillére – a rendi országgyűlés és a nádor mellett – a vármegyei autonómia volt. A magyar rendi alkotmányt tiszteletben tartó Habsburg-uralkodók (II. Mátyás és II. Lipót) alatt mindhárom intézmény működött, míg II. Ferdinánd, III. Ferdinánd, I. Lipót, II. József uralkodásának bizonyos időszakában az uralkodó nem hívta össze a rendi országgyűlést, sőt volt olyan eset, amikor a megüresedett nádori tisztséget sem töltötték be. A lipóti abszolutizmus idején, illetve a kalapos király németesítési törekvéseivel szemben a nemesi vármegye jelentette a magyar rendi szabadság utolsó mentsvárát.
Visszaállhat a vármegyék rendszere 
