A látvány művészete fényben él, míg a zene a sötétben is utat mutat – bocsátja előre a Pest megyei Táborfalván élő és alkotó Birinyi András népi iparművész, és közben hellyel kínál takaros otthonának nappalijában. Miután a hangszerkészítő megvallja ars poeticáját, évtizedeket ugrik vissza az időben. Hamar kiderül, hogy addig, amíg az életét teljes egészében vagy legalábbis nagyrészt a hangszerkészítésnek szentelte, akadt néhány vargabetű. – A mester fontos küldetése, hogy megéreztesse a gyermekekkel, az emberekkel az alkotás örömét, és utat nyisson a zene és a hangszerkészítés szeretetéhez. Az 1985-ben létrehozott Táborfalvai Közművelődési és Népzenei Egyesületben, amelynek egyik alapítója, kezdettől a közelmúltig elnöke voltam, sokakat sikerült elvarázsolnunk, pályára állítanunk. A tehetséges, de nehéz anyagi körülmények között élő gyermekeknek sokszor hangszert adtunk ajándékba. Mindig nagy öröm volt látni a boldogságot, amikor saját hangszerükön muzsikálva teljesedtek ki. Az elszántabbak közül többen szívták magukba a megdolgozott fa illatát, a hangszerkészítés tudását. Magam édesapám hatására lettem a hangszerek szerelmese – jegyzi meg.
Ami az édesapát illeti, ő híres prímás volt, aki saját zenekarával lakodalmakban, bálokban lépett fel. Birinyi András és testvére, József így valósággal belenőtt a zenébe, apjuk művészete nagy hatással volt rájuk. Aztán öt évig a férfi maga is hegedült, majd citerázott és szájharmonikázott is.
Kacskaringós előmenetel
– Nagy hatással volt rám, hogy a padláson kölyökként találtam egy régi, sérült citerát, amelyet acsarkodásomra ezermester édesapám ismét életre keltett, és amely igézően szólt. Édesapám ezután megpróbálkozott hangszerkészítéssel is, ami jól ment neki, később a népzenész, népzenekutató öcsém is segítette őt – emlékezik vissza a kezdetekre Birinyi András. Ezen felbuzdulva döntött úgy, hogy ő is készít majd citerákat, az álom felnőttként valósult meg.
– Autószerelő mester vagyok, ezt tanultam intézményes keretek között. A népi hangszerek készítését nem lehetett intézményben tanulni, de a legjobb iskolát járhattam ki az apai példa, útmutatás alapján. A Kárpát-medence népi hangszereinek gyűjtésével, áttekintésével, a kialakuló Birinyi-gyűjtemény darabjainak tanulmányozásával, restaurálásával mélyült a tudásom, és fokozatosan átvettem az elődök technikáit
– fűzi hozzá.
Ahhoz, hogy Birinyi András idővel a hangszerkészítés felé forduljon, más hatásokra is szüksége volt. Például arra, hogy részt vegyen Szentendrén egy vetélkedőn, ahol agyagból kellett alkotást készítenie. Itt ő úgy döntött, hogy lemásolja Kovács Margit „Anya gyermekével” című szobrát. Ennek a próbálkozásnak az akkor körülbelül húszéves fiú úgy futott neki, hogy korábban soha nem korongozott, és nem dolgozott anyaggal. A vetélkedő azonban átütő sikert hozott Birinyi Andrásnak.
Beletemetkezett a munkába, és olyan átszellemülten dolgozott, hogy mint megjegyzi, lőhettek volna mellette, azt sem vette volna észre. Csak akkor eszmélt fel, amikor Kovács Margit puszit adott a feje búbjára, és azt mondta: „Fiatalember, ne csinálja tovább, mert csak elrontja!”
A vetélkedő pedig addigra már lényegében abbamaradt, mert mindenki, még a zsűri is, azt nézte, hogyan dolgozik. Ez a siker adott neki nagy lökést, mert arra jutott, hogy ha agyaggal így tud bánni, akkor a fával is érdemes megpróbálkoznia. Ezután csatlakozott édesapjához, öccséhez a hangszerkészítésben, azonnal jól ment neki, hiszen az első alföldi vályúciterája rögtön zsűrizett, elismert lett. Ezután egyre inkább magával ragadta a mesterség, és az azóta eltelt évtizedekben készített pánsípokat, tilinkót, flótát, zümmögőt, hasas- és vályúciterát, csikó- és ökörfejes szólóciterát, töktamburát, bőrdudát, köcsögdudát, ütőgardont, tekerőlantot és xilofont vagy régiesen facimbalmot. Idővel saját műhelyt alapított.
Bejárta a hangszereivel a világot
Rengeteget tanult Budai Sanyi bácsitól, az ország egyik leghíresebb citerakészítőjétől, Tuka Zsigmondtól, Bársony Mihálytól, akinek a kezei közül tekerőlantok és citerák kerültek ki. A Néprajzi Múzeum hangszereit is tanulmányozta. A hangszerei egyre jobbak lettek, amelyeket zsűriztetett, népi iparművész lett, és 1990-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést, 2010-ben a Magyar Kézműves Remek címet nyolc hangszerével érdemelte ki.
Hangszerei a Táborfalvi Népzenei Műhely, a kétszeres Ki mit tud? döntős helyi Csutorás együttes és sok más zenész kezében szólalnak meg, emellett az alkotások elindultak világ útjukon.
Az USA-ba, Angliába, Spanyolországba, Franciaországba, Japánba, Oroszországba, Dél-Koreába is eljutottak. Az 1993-as Taejon Expo magyar pavilonja bejárata fölé testvérével és Gulyás Istvánnal ő készítette a használt löveghüvelyekből alkotott harangjátékot. – Párizsból egy hihetetlen történet jut eszembe. Találkoztam egy koldusnak öltözött férfival, aki amúgy az ország egyik leggazdagabb embere volt. Így akarta próbára tenni az embereket, engem is. Ismerem az árnyékot, tudok örülni a fénynek, így kifejezetten érzékeny vagyok a rászorulókra. Előítélet nélkül, szeretettel zenéltem neki, készítettem kérésére egy kis hangkeltőt. Ezzel kiálltam a „próbát”. Viszonzásul limuzint küldött értem sofőrrel, megvendégelt a rezidenciájában, felemelő műsoros estben és lakomában volt részem – meséli.
Birinyi András mesterségei jól kiegészítik egymást. Ha sürgős autójavításra van igény, megoldja, majd belemerül a hangszerkészítésbe. Jelenleg a település alpolgármestere is, mondhatni, mindig több húron játszik. Most az öccsével, a helyi önkormányzattal közösen az egyedülálló, 1366 hangszert átfogó Birinyi-gyűjtemény legszebb 150 darabjából, uniós támogatást is igénybe véve állandó kamarakiállítást szerveznek a táborfalvi Tiszti kaszinóban, amely virtuálisan is megtekinthető lesz.
A munka tartja meg egészségben
A hangszerek készítéséről már a műhelyben beszél. A helyiség meglehetősen tágas, nem zsúfolt, a kellő fényről pedig a hatalmas ablakok gondoskodnak. Minden a nyugalmat, az alkotást szolgálja. Megtudjuk a műhelyben, hogy a citerákat számítógépes program segítségével bundozza, hangológéppel hangolja, ezért azok pontosak. Birinyi András sok esetben egyedi eljárásokat, megoldásokat alkalmaz, ezek a hangszer minőségét, időtállóságát növelik, és nem ritkán saját fejlesztésű szerszámokkal dolgozik. Minden mozzanatot nagyon aprólékosan, hatalmas lelkesedéssel magyaráz el. Úgy tartja, hogy a zene és a munka szeretete tartja meg örökifjúnak.
Szavai szerint sok mindent nagyon szeret készíteni, például a bőrdudákat is, de nehézséget okoz, hogy a dudássá válás nem egyszerű feladat. Így legtöbbször nem a hangszerben, hanem a leendő dudásban van még hiba, amelyet segítenek kicsiszolni.
Kérdés, hogy a rengeteg fiatal érdeklődő mellett lesz-e , van-e valaki a családban, akinek átadható ez a hatalmas tudás? Birinyi András elmondja, hogy az egyik fia a kereskedelemben dolgozik, ő aligha veszi át a műhelyt. A fiatalabbik, mérnök informatikus, de asztalos végzettséggel is rendelkező fia azonban nagyon szeret hangszereket készíteni, ő benne és a tanítványaiban lehet a korosodó mester reménye.
Borítókép: Birinyi András népi hangszerkészítő (Fotó: Teknős Miklós)
