Komjáthi Imre elindul az MSZP társelnöki pozíciójáért

Mint fogalmazott, ő a vidéki, hatgyermekes melós hitelességét tudja a választóknak kínálni, a célja pedig az, hogy a dolgozó emberek becsületét adja vissza.

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook2022. 08. 31. 8:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy döntöttem, hogy elindulok az MSZP társelnöki pozíciójáért 

– jelentette be a közösségi oldalán Komjáthi Imre. A Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese aggodalmát fejezte ki Magyarországáért, véleménye szerint ebből az „elképesztő válságból” egy módon van kiút: hiteles, karakteres, baloldali, szocialista, szociáldemokrata politikával, amit az MSZP képvisel. Mint fogalmazott, ő a vidéki, hatgyermekes melós hitelességét tudja a választóknak kínálni, a célja pedig az, hogy a dolgozó emberek becsületét adja vissza.

Ma kezdődik az MSZP tisztújítása, ugyanakkor rendhagyó módon ezidáig nem lehetett tudni, hogy ki indul a párt férfi társelnöki székéért. Mindeddig Nemény Andrást, Szombathely polgármesterét emlegették az egyik legesélyesebb lehetséges indulóként. Erre tett korábban utalást Ujhelyi István is, aki ugyan április végén bejelentette indulását, júniusban már vissza is vonta azt. Az viszont már biztos, hogy Kunhalmi Ágnes újra indul a női társelnökségért, amire tudomása szerint rajta kívül nincsen más jelentkező.

Borítókép: Komjáthy Imre: (Fotó: Facebook/Komjáthy Imre)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.