A koronavíruson átesett pácienseknek több hónap után is olyan neurológiai panaszaik vannak mint a fáradtság, a fejfájás, az izomfájdalom, a köhögés, valamint a szag- és ízvesztés – derült ki egy friss kutatásból. Mindezeken túl zavartságtól, magas vérnyomástól és depressziótól is szenvedhetnek a betegek.
Neurológiai tüneteket okoz a koronavírus
A múlt héten ugyanis több mint 18 ezer fertőzöttet azonosítottak.
Rusvai Miklós virológus a Hír Televízió Híradójának arról is beszélt, hogy két év kihagyás után idén először lehetett tömegrendezvényeket tartani, de a hűvösebb, nyirkosabb, csapadékosabb idő, illetve az iskolakezdés és az, hogy az emberek visszatérnek a szabadságukról, ismét a vírus terjedésének kedvez majd.
Úgy fogalmazott: arra számít, hogy október-november tájékán egy komolyabb járványhullám indul meg. Kifejtette: az előzőeken túl a poszt-Covid és hosszú-Covid tüneteitől szenvedők száma is megnőhet. Hazánkban a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy továbbra is az oltatlanokat veszélyezteti leginkább a betegség. A koronavírus-sajtóközpont közölte: a Moderna oltóanyag hamarosan elfogy, ezért hazánkban már csak Pfizer-, Sinopharm- és Janssen-vakcinák közül lehet választani az oltópontokon.
További Belföld híreink
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint továbbra is emelkedést mutat a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció.
Ez részben megmutatkozik a fertőzöttek számában is, a múlt héten ugyanis több mint 18 ezer fertőzöttet azonosítottak, így a járvány kezdete óta regisztráltak száma meghaladja a kétmilliót.
Borítókép: a német–amerikai fejlesztésű Pfizer–BioNTech koronavírus elleni oltóanyag (Forrás: MTI/Krizsán Csaba)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzentkirályi Alexandra: Karácsony teljesen magára hagyta, Gyurcsány pedig kiszipolyozza a fővárost
Ideje, hogy végre szeretettel és építő szándékkal nyúljunk hozzá a fővároshoz – jelentette ki Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje.
Komoly választ adott Karácsony Gergely támadására Vitézy Dávid
A főpolgármester-jelölt szerint a Fővárosi Közgyűlésben köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsított politikusok helyett szakemberekre van szükség.
Orbán Viktor: Egy szavazat a Fideszre egy szavazat a békére
Pomázra érkezett a kormányfő.
Karácsony Gergely kincskeresőset játszik a munkaidejében
Újabb videóban jelentkezett Szentkirályi Alexandra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szinte az egész országban eshet, mutatjuk, hogy hol nem
Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján
Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja
Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára
„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka
Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről
Lemondott a teljes orosz kormány
Doktorics Áron: Meglehet, Győrben ünnepelhetjük a feljutást a Vasassal
Real Madrid? Bayern München? Mbappé vallomása és sértett reakciója + videó
Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk