Noha a maffiagyilkosságokban nem talált fogást eddig az igazságszolgáltatás az olajos alvilág hírhedt alakján, egy rosszul sikerült cigarettacsempészet miatt mégis elmarasztalta a bíróság Ferencsik Attilát. A Mediaworks–Hírcentrum információi szerint a Brazil becenevű férfi a közelmúltban három évet kapott jogerősen pénzmosás bűntette miatt. Ferencsik az 1990-es években az olajszőkítési botrányban elhíresült, titkosszolgálati bábáskodás alatt működő Energol Rt.-ben cégtársa volt az azóta már a Prisztás-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás megrendelése miatt elítélt Portik Tamásnak. Sőt, az ügyészség kettejüket vádolta azzal, hogy 1996 decemberében egy elszámolási vita miatt parancsot adtak a több magyarországi gyilkossággal is kapcsolatba hozott Jozef Rohácnak, hogy ölje meg az akkori alvilágban jól ismert ferencvárosi stricit, Domák Ferenc „Cinóbert”. A vád szerint Rohác 1996. december 18-án a lányfuttatót a saját lakása előtt két lövéssel kivégezte.A bíróság ugyanakkor mindenkit felmentett, mivel kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy a bűncselekményt a vádlottak követték el.
Pénzmosás miatt ítélték el az olajmaffia hírhedt alakját
Pénzmosás bűntette miatt a bíróság jogerősen három év börtönbüntetésre ítélte a magyar olajmaffia ismert alakját, Ferencsik Attilát – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. Portik Tamás egykori energolos üzlettársát társaival együtt 2014-ben vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) közös nyomozócsoportja. Az ítélet szerint Ferencsik és bűntársai több tonna ukrán vágott dohányt csempésztek Magyarországról Angliába.

Visszatérve az alapügyhöz, Ferencsik Attilát társaival együtt 2014-ben vette őrizetbe cigarettacsempészet miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzeti Nyomozó Iroda közös nyomozócsoportja.Lebukásukat egy franciaországi közúti ellenőrzés okozta, amikor az ottani nyomozók átkutatták azt a kazincbarcikai kamiont, amely az okmányok szerint több tonna fekete teát szállított Magyarországról Angliába. Csakhogy tea helyett vágott ukrán dohányt találtak a raktérben. A kazincbarcikai fuvarozó vállalkozás vezetője feljelentést tett csalás miatt, mivel állítása szerint a megbízói átverték. Azt mondták neki, hogy a csomagokban fekete tea van. Az ügyet az NNI ezek után azonnal elvonta a kazincbarcikai rendőrkapitányságtól. A nyomozóiroda később kiderítette, hogy Ferencsikék több szállítmányt is útnak indítottak, odakint pedig többnyire két férfi intézte az áru további sorsát. Az NNI-sek 2014. április 14-én kapcsolatba léptek az angol hatóságokkal, akik a magyar nyomozók információi alapján két telephelyen bukkantak a tömérdek vágott dohány nyomára.Megtehették volna, hogy azonnal lecsapnak a csempészárura, de magyar kérésre vártak, és csak két nappal később léptek akcióba. A dohányérték összege összesen 82 millió forint volt.
További Belföld híreink
Ferencsik és társai költségvetési csalás miatt álltak bíróság elé, ám később az ügyészség orgazdaságra módosította a vádat. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék három év börtönbüntetést szabott ki Ferencsikre, amin a Fővárosi Ítélőtábla nem változtatott, ugyanakkor Portik egykori cégtársát jogerősen pénzmosásban mondták ki bűnösnek. Brazil a megszerzett dohányáru megszerzésével, raktározásával, szállításával valósította meg ezt a bűncselekményt.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Már majdnem eltűnt, de most újra reneszánszát éli ez a sport Magyarországon
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.

Gulyás Gergely: A keresztyénség a szolgáló emberek útja
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 930 millió forintos beruházással kialakított új református szociális központ átadásán mondott beszédet.

Brutális melegekkel robban be a nyár, mutatjuk, mi várható a jövő héten
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.

Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kiss Péter hegymászó már örökre a csúcsok közt maradt

A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza

Most kaptuk: Tömegbaleset miatt teljes szélességében lezárták az autópályát

Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki

Megszakad a szív: meghalt egy fiatal magyar rendőrnő, két kisgyermeket hagyott maga után

Összecsapott az orosz Iszkander és az amerikai HIMARS, ez lett az eredménye

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

Ráadás nélkül – dicsérik Kovács István döntését

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Már majdnem eltűnt, de most újra reneszánszát éli ez a sport Magyarországon
Az 1980-as évek közepén még az olimpiai ötpróba része volt, ám később fokozatosan háttérbe szorult.

Gulyás Gergely: A keresztyénség a szolgáló emberek útja
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 930 millió forintos beruházással kialakított új református szociális központ átadásán mondott beszédet.

Brutális melegekkel robban be a nyár, mutatjuk, mi várható a jövő héten
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.

Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.