Az európai jövőért folytatott küzdelemben a legélesebb fegyver a józan ész és a tiszta lelkiismeret

Kövér László a székelyföldi Nagytusnádon beszélt erről a magyar állam támogatásával felépített Szent Rita napközi foglalkoztató avatásán.

Forrás: MTI2022. 10. 08. 18:24
KÖVÉR László
Óvodát és műfüves focipályát avattak Gyimesbükkön (Fotó: MTI/Kátai Edit) Fotó: MTI Fotószerkesztőség/Kátai Edit
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ünnepségen Csont Ede plébános felidézte: az egyház egy régi csűr helyére építette fel a magyar állam 182 millió forintos támogatásával a napközi foglalkoztatót, melyet úgy terveztek meg, hogy megőrizze a csűr alakját. Kijelentette: azzal, hogy a tusnádiak ragaszkodnak nyelvükhöz, kultúrájukhoz, hitükhöz, szülőföldjükhöz, nem válnak sem Románia, sem a magyar nemzet másodrendű polgáraivá.

A napközi foglalkoztató a helyi óvoda és iskola épületének közelében épült fel. Mindkét intézmény gyermekeinek délutáni foglalkozásokra biztosít teret. Molnár József polgármester azt tartotta kihívásnak, hogy rávegyék a román államot a működési költségek részleges fedezésére.

Az új épületet Kovács Gergely gyulafehérvári érsek áldotta meg.

Délután búcsú keretében az érsek áldotta meg az 1818-ban épült nagytusnádi Szent Ferenc-templomot, amelyet 2015 és 2022 között az Európai Unió, valamint a magyar és a román állam támogatásával újítottak fel.

Borítókép: Óvodát és műfüves focipályát avattak Gyimesbükkön (Fotó: MTI/Kátai Edit)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.