A főváros zöldpolitikai intézkedéseit értékelve Karácsony elmondta: nem bánja, hogy mindenkinek a kerékpársávok jutnak eszébe róla. Mint arról korábban írtunk, Karácsony Gergely tavaly júniusban tett nyilatkozata sokakat felháborított, a főpolgármester ugyanis egy interjúban a dugók miatt elégedetlenkedőknek azt a tanácsot adta, hogy az emberek „szálljanak ki a kocsiból, és menjenek gyalog”.
Karácsony nem bánja, ha a biciklisávokról ő jut az emberek eszébe
Az elmúlt három év budapesti városvezetői tevékenységét értékelte a főpolgármester, aki elmondta, hogy büszke az intézkedéseire.

További Belföld híreink
Az értékelő beszédben a főpolgármester beszélt arról, hogy 20 ezer új fát ültetett a főváros. Megjegyzendő, hogy korábban ennek részleteiről, a pontos számokról kérdeztük volna a Budapesti Közművek Zrt.-t, azonban erről az információról nem adtak tájékoztatást lapunknak. Ráadásul a főpolgármester nem szólalt fel a pár hónappal ezelőtti újpesti, valamint ferencvárosi fakivágások ellen sem.

A főpolgármester az egyórás eseményen megemlítette – többek között – a Budapest GO applikációt és azt, hogy hatezer CT-vizsgálatot finanszírozott a főváros. A közösségi közlekedés fejlesztéséről szólva kiemelte a buszok csereprogramját, a Blaha Lujza tér felújítást említve pedig arra számít, hogy az még az idén befejeződik. Lapunk többször beszámolt arról, hogy csúszik a belvárosi tér felújítása, valamint jóval drágább lesz, mint korábban számolták. Végül Karácsony Gergely kifejtette: büszke, hogy minden intézkedése arról szól: Budapest szabad és zöldebb város legyen.
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester a margitszigeti Kristályszíntérben (Fotó: Kurucz Árpád)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!