Wintermantel Zsolt: Karácsony folyamatosan megvezette a közvéleményt

A politikus szerint Karácsony Gergely három hónapig folyamatosan megvezette a közvéleményt.

Magyar Nemzet
2022. 10. 07. 18:24
null
FKF dolgozók Fővárosi Közterület-fenntartó a szemétszállítás újra elindult kukásautó Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony Gergely főpolgármester a hulladékszállítók sztrájkja kapcsán folyamatosan megvezette a közvéleményt – mondta a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Wintermantel Zsolt emlékeztetett: a főpolgármester csütörtökön saját maga jelentette be, hogy megszületett a megállapodás a hulladékszállításban dolgozók és a cég között – közölte az MTI. 

Ezzel elismerve azt, hogy az elmúlt három napban folyamatosan megvezette a közvéleményt, félretájékoztatta saját dolgozóit, sőt az is kiderült: nincs tisztában a törvényekkel

 – tette hozzá a kormánypárti politikus.

A politikus szerint Karácsony Gergely azt állította: elszámolási vita van az „állami kukaholding és a fővárosi közterület-fenntartó között”. Wintermantel Zsolt viszont kijelentette, hogy ez nincs így. Utalt a főpolgármester azon állítására is, miszerint az állami cég több pénzt szed be a budapestiektől szemétszállítási díj címén, mint amennyit a fővárosi közszolgáltatónak visszaad.

Erről is kiderült, hogy nincs így

– mondta, majd sajtóhírekre hivatkozva jelezte: az állami cég 1,4 milliárd forinttal többet fizetett ki, mint amennyit beszedett, amelyen felül jelentős költségeket is átvállalt.

Wintermantel Zsolt szerint az is kiderült, hogy van pénz a dolgozók igényeinek rendezésére, hiszen bármiféle közgyűlési döntés és közszolgáltatási szerződésmódosítás nélkül oda tudták adni a pénzt.

 „Pénz is volt, csak nem akarták odaadni dolgozóknak” – összegzett a frakcióvezető.

Borítókép: A Fővárosi Közterület-fenntartó egyik szemétszállító autója (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.