Gulyás Gergely: A nemzet egysége a gyakorlatban is megvalósul

A miniszter a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón elmondott beszédében hangsúlyozta a tömegtájékoztatás fontosságát.

2022. 11. 12. 9:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Túl vagyunk egy választáson, ami azt eredményezte, hogy Magyarországnak továbbra is polgári-keresztény kormánya van – közölte Gulyás Gergely Visegrádon, a II. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozón elmondott nyitóbeszédében. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: az elmúlt tizenkét évben elért komoly eredmény, hogy a nemzet egysége a gyakorlatban is megvalósul.

 

– Ehhez nagyban járul hozzá a tömegtájékoztatás, a határon túli média nélkül pedig erre nem lenne lehetőség 

 

– rögzítette. A tárcavezető kiemelte, hogy az ellenzék oldalán nincs életképes alternatíva, amit fel tudna mutatni a nemzetpolitika területén. Kiemelte: a határon túl a magyar nemzetpolitika elismertsége jelentős.

– Ettől még nagyon sok terület van, ahol még több támogatás elkel, ám fontos, hogy azokra a változásokra, amelyek a világban végbemennek, hogyan tudunk egységesen reagálni – megjegyezte. Továbbá hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság rendkívül nehéz időket él, majd köszöntetet mondott azoknak, akik mindent megtesznek azért, hogy a kárpátaljai magyar nyelvű tömegtájékoztatás megmaradjon. A miniszter a munkácsi turulszobor eltávolítására utalva megjegyezte: az ukrán állam, annak ellenére, hogy Magyarország története legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, ezt nem értékeli a maga teljességében. Továbbá Gulyás Gergely  a magyar kisebbséggel szembeni fellépést elfogadhatatlannak nevezte.

 

– Két alapelvet érdemes rögzíteni: többnyire gazdasági alapon kell működtetni a médiát, mivel ha ellenzékbe kerülünk, akkor fenntarthatatlanok lesznek a polgári-keresztény médiumok 

 

– hangsúlyozta. Mint jelezte, megnőtt az online tér fontossága, illetve a televízió is számottevő szerepet tölt be.

– Látni kell, hogy a nyomtatott sajtó hatása rendkívül csekéllyé vált – húzta alá. Szerinte a határon túl is tekintettel kell lenni ezekre az alapelvekre. Gulyás Gergely kitért arra is, nem szabad előfordulnia, hogy aki a saját területén akítvan és jól dolgozik, az utcára kerüljön.

 

– A magyar nemzet egységes, azt kell nézni, hogy közös nemzeti céljainkat mi szolgálja, és akik a konferencián részt vesznek, azok ezt a célt szolgálták

 

– zárta beszédét a miniszter.

Borítókép: Gulyás Gergely (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.