Nyitrai Zsolt: A nyugdíjasok számíthatnak a kormányra

A nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára, lesz nyugdíjprémium és nyugdíjemelés – erről beszélt a kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.

Forrás: MTI2022. 11. 06. 10:05
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyitrai Zsolt elmondta: 

Magyarországon több mint kétmillió nyugdíjas él, és a kormány az idősügyet is családügynek tekinti, a nyugdíjasokat pedig szövetségesnek, hiszen egy teljes élet tapasztalata, szakmai tudása áll mögöttük. Köszönettel tartozunk nekik

 – tette hozzá.

Jelezte: 2010 előtt a Gyurcsány–Bajnai-kormányok több juttatástól megfosztották az időseket, elvették tőlük a 13. havi nyugdíjat, amit a baloldal mostani árnyékkormányának több tagja is megszavazott.

Közölte: 

Az Orbán-kormány 2010-ben azt mondta, hogy kiáll az idősek érdekeiért, és megvédi a juttatásaikat. Azóta a nyugdíjasok négy alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot, és visszaépítettük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is

 – ismertette.

A miniszterelnöki biztos elmondta, a szépkorúak idén is számíthatnak nyugdíjprémiumra, és a háborús szankciók okozta nehéz helyzet ellenére jövőre is lesz nyugdíjemelés.

A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára! 

– fogalmazott.

Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának tagja a videón elmondta: 

a nyugdíjasok novemberben is számíthatnak nyugdíjemelésre és nyugdíjprémiumra, ezek együttes összegét a novemberi nyugdíjjal együtt fogják megkapni. Ez az összeg mindannyiunknak segítséget fog jelenteni az év végi bevásárláshoz, a karácsonyi felkészüléshez

 – tette hozzá.

Borítókép: Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.