2022 többek között arról marad emlékezetes, hogy soha nem látott választási vereséget szenvedett a baloldal áprilisban, majd pedig a rendszerváltás óta nem látott botrány tört ki a baloldal törvénytelen külföldi támogatása miatt. Az utóbbi ügyben minden bizonnyal december végéig nem lesz végleges eredmény, de érdemes összefoglalni, hogy mi történt eddig – írta az Origó legújabb összefoglalója apropóján.
Guruló dollárok: ekkora pártfinanszírozási botrány nem volt a rendszerváltás óta
Augusztus végén maga Márki-Zay Péter, bukott baloldali kormányfőjelölt árulta el, hogy az Action for Democracy nevű szervezettől még a nyáron is érkezett több százmillió forint a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz, amiből a kampány utolsó számláit fizették ki. A kijelentésből nagyon hamar komoly botrány lett, mivel elsőként az derült ki, hogy 1,8 milliárd forintnyi dollárt kapott a baloldal, majd pedig a nemzetbiztonsági vizsgálatot követően összesen hárommilliárd forintnyi támogatásra derült fény. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy pontosan kik állhattak a dollármilliók mögött, de egy közvetítő szervezet azonosítható.

Karácsony Gergely főpolgármester a botrány kirobbanását követően bejelentette, hogy az év végén távozik a főtanácsadója, Korányi Dávid. A New Yorkban luxuskörülmények között élő, egykor a szocialisták jelöltjeként európai parlamenti választáson is induló Korányi vastagon benne van a dollárbaloldal külföldi finanszírozásában.
Nevéhez köthető ugyanis az Action for Democracy nevű amerikai szervezet, amely ismeretlen adományozóktól hárommilliárd forintot juttatott Márki-Zay Péter mozgalmán keresztül a baloldal 2022-es választási kampányába.
Korányiék honlapja korábban Karácsony választási szervezetét, a 99 Mozgalmat is a támogatottjai közé sorolta, de később mégis levette az internetes oldaláról az átláthatatlan finanszírozású egyesület nevét.
De nézzük, ki is ez a Korányi Dávid, és hogyan vált a baloldal fontos külföldi kijáróemberévé! Egészen furcsa megfogalmazással élt Karácsony Gergely, amikor Korányi Dávid főtanácsadói feladatkörét mutatta be a nyilvánosságnak a 2019. őszi fővárosi hatalomátvételekor. A főpolgármester ugyanis azt mondta, hogy az Egyesült Államokból visszatérő Korányi „átveszi a város diplomáciai irányítását”.