Pesterzsébeten is győzelmet arathat a Fidesz

A baloldal megosztott, a jobboldal egységes a XX. kerületben, ahol az év utolsó időközi önkormányzati választását rendezik most vasárnap. Ebben a körzetben még soha nem nyert a jobboldal jelöltje, azonban most fordulhat a kocka.

2022. 12. 17. 6:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldal pártjai az utolsó pillanatig vitatkoztak azon, hogy kit indítsanak a most vasárnap esedékes, XX. kerületi időközi választásokon. Ennek megfelelően a sértettek viadala várható a december 18-i voksoláson, hiszen a hivatalosan a hatpárti összefogás színeiben induló jelölt (Jurák Tamás) mellett egy volt jobbikos, egy MSZP-közeli és egy Iszomm által támogatott jelölt is indul.

A független Csaszny Gábornak az édesapja is képviselő a kerületben, ő az MSZP-frakcióból kilépett (a pártnak egyelőre tagja), és úgy tudjuk, hogy a DK-hoz való csatlakozást fontolgatja. Az utóbbi időszakban egyébként a Momentum helyi politikusa, a szintén helyi képviselő Szőnyi Attila is hátrahagyta pártját. 

–  Nem fogadtam el senkinek a támogatását, engem semelyik párt sem támogat semmiben. Az egész kampányt a saját pénzemből finanszírozom. Nem vagyok, és nem is leszek semelyik párt tagja sem – reagált lapunk fenti információira Csaszny Gábor.


 

A mostani időközi választást a 10. számú egyéni önkormányzati választókerületben a korábbi köztiszteletnek örvendő baloldali képviselő, Komoró­czy László halála miatt írták ki.

Pesterzsébet hagyományosan baloldali fellegvárnak számít, ebben a választókerületben például még soha nem nyert a jobboldal jelöltje, azonban vannak arra utaló jelek, hogy ez megváltozhat. 2019-ben még minden körzetben a baloldali összefogás jelöltjei nyertek, a polgármester viszont a független Szabados Ákos maradt, akit a Fidesz–KDNP támogatott, a baloldali pártok viszont saját jelöltet indítottak ellene.

2022-ben, az országgyűlési választásokon aztán a XX. kerületben a listás szavazatok tekintetében már többségbe is került a Fidesz–KDNP.

Lapunk úgy tudja, hogy a baloldal pártjai számára a jelenlegi helyzetben is az a legfontosabb, hogy egy újabb baloldali alpolgármestert tudjanak kinevezni a képviselő-testületben. Ismert, korábban a DK-s alpolgármester, Nemes László lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy az önkormányzattól kapott taxikártyájával és üzemanyagkártyájával is trükközött.
A baloldalon belül – akár veszítenek a mostani választásokon, akár nyernek – Gyurcsány Ferencék további térnyerése várható. A DK-nak ugyanis nem titkolt célja itt is átvenni az irányítást.

– A Fidesz tősgyökeres erzsébeti lakost indít. Szombathy Dénes Gyula informatikus, aki abban a körzetben lakik, ahol indul, ismeri a kerületet 

– mondta el lapunk megkeresésére a helyi Fidesz vezetője. Földesi Gyula szerint a mostani választás tétje, hogy Pesterzsébeten is elindulhatnak-e a fejlődés útján. Mint fogalmazott, a Fidesz–KDNP támogatásával olyan képviselők kerülnének be a helyi testületbe, akik valóban a kerület gondjaival akarnak foglalkozni, nem a saját rövid távú politikai érdekeiket tartják szem előtt.
Földesi Gyula elmondta azt is, hogy a független polgármesterrel kiváló a helyi Fidesz viszonya, ezért is támogatták a 2019-es választásokon Szabados Ákost.

– Több évtizedes tapasztalata van, és pártpolitikamentesen tekint a kerületre. A baloldal viszont, ahol lehet, akadályozná a polgármester munkáját, hatásköröket vontak el tőle, zsarolni is próbálják – festette le a jelenlegi helyzetet Földesi Gyula.

– A mi jelöltünk tudja garantálni a békét és a biztonságot Pesterzsébeten, ellentétben a baloldal jelöltjeivel – foglalta össze a fideszes politikus.

Borítókép: Szombathy Dénes Gyula, a kormánypártok jelöltje (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.