– Minden információ afelé mutat, hogy a jelenleg is tapasztalható migrációs nyomás továbbra is megmarad hazánk déli határain, és érezhetően nem is várható a csökkenése.
Nap mint nap több száz illegális határátlépőt fognak el rendőreink és határvadászaink, tegyük hozzá, a polgárőrök hathatós segítségével. Az év első öt napjában kettőezernél is több migránst fogtak már el, és mivel iratok hiányában egyikük sem tudta igazolni személyazonosságát és azt, hogy honnan jött, a legtöbbjüket vissza is küldtük oda, ahol az országba szöktek
– fejtette ki Horváth József, aki a migrációs nyomásra visszatérve kiemelte: a migránsok tömeges érkezésének annál inkább nincs vége, mivel Európa szívóereje egyre nagyobb. Várhatóan százezrek, sőt milliók indulhatnak útnak nyugat-európai országokat, elsősorban Németországot és Ausztriát megcélozva.
– Látni kell azt, hogy a Közel-Keleten, Észak-Afrikában vagy éppen Afganisztánban a társadalmi helyzet, a gazdasági helyzet folyamatosan tovább romlik. Akinek van még egy kis megtakarított pénze, vagy van olyan speciális szaktudása, amiről úgy gondolja, hogy a munkaerőpiacon Európában hasznosítani tudja – akár a szervezett bűnözői köröknél, mint a Szerbiában minap elfogott afgán különleges katonák, akár más területen –, az útra kel – részletezte Horváth József a migrációs szándékot. A biztonságpolitikai tanácsadó az afganisztáni migráns tömegek veszélyeire figyelmeztetett szombati lapunk hasábjain, kiemelten a migránsok között érkező NATO-, illetve amerikai kiképzésen átesett speciális katonákat, akik harcban edzettek és vélhetően Nyugat-Európában akarják „kamatoztatni a tudásukat”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!