A görög baloldali politikusnő esetében a kiadatási eljárásra nem volt szükség, mivel tetten érték: rengeteg, vesztegetésből származó készpénzt találtak a lakásán, és így azóta is előzetes letartóztatásban van a szintén érintett élettársával együtt. Hozzá hasonlóan börtönben várja az ügy folytatását az olasz Antonio Panzeri, aki 2019 óta nem tagja az EP-nek, így mentelmi joga sincs – emlékeztettek bejegyzésükben.
Az Alapjogokért Központ az ügy folytatásával kapcsolatosan azt vetítette elő, hogy amennyiben sikerül tartani a hosszas és bonyolult felfüggesztési eljárás határidőit, február 13-ára lehet legkorábban vége az eljárásnak.
Szerencse, hogy Metsola elnök asszony „elsőbbséget” kért az ügy számára; csak remélni lehet, hogy ezen idő alatt nem tűnnek el úgy bizonyítékok, mint korábban Ursula von der Leyen bizottsági elnök asszony esetében – jegyezték meg a bejegyzésben.
A belga rendőrség szerint ugyanakkor mindez
csak a jéghegy csúcsa.
Vajon kezdhetnek a hazai dollárbaloldal képviselői is izzadni? Köztük a Kailivel fenntartott kapcsolatát letagadó Ujhelyi István, aki elfelejtette, hogy közösen konferenciázgatott a súlyos korrupciós ügybe belebukott szocialista alelnökkel, vagy éppen a Külkapcsolatok Európai Tanácsa nevű Soros-szervezetben Kailivel együtt dolgozó Dobrev Klára – zárta bejegyzését a központ.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!