Tízezreknek segítettek a karitatív szervezetek

Bár az adventi adománygyűjtések hivatalos összesítését még nem fejezték be a hazai karitatív szervezetek, már most egyértelmű, hogy tavaly év végén is sokan álltak a rászorulók mellé. Az is látszik, hogy egyes programok a 2021-esnél visszafogottabb eredményt hoztak.

2023. 01. 10. 5:50
Fotó: KOVACS Bence
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az Ökumenikus Segélyszervezet januárban összesíti az adventi adománygyűjtése során beérkezett felajánlásokat – közölte lapunkkal a karitatív szervezet. Az eredményről a hónap végén sajtótájékoztatón számolnak be. A különböző formában meghirdetett felhívásokra érkező támogatások adatait több területről – például az 1353-as adományvonal, az Adománypont, a magán- és vállalati támogatások vagy éppen a Tesco áruházakban meghirdetett kuponos akció révén – gyűjtik be. Az adományvonalra érkező mintegy 400 ezer telefonhívásból már most látják, hogy idén is széles körű összefogás valósult meg az ország legnagyobb ünnepi gyűjtésén – tették hozzá.

Az Ökumenikus Segélyszervezet 2022 adventjén is családok tízezreinek tette szebbé az ünnepeket tüzelővel, élelmiszercsomaggal, meleg étellel, a nehéz sorsú gyermekeknek pedig karácsonyi ajándékkal, programokkal. 

– Ahogy a kampány idején is hangsúlyoztuk, az adományokat nem csupán ünnepi akciók megvalósítására, sokkal inkább az egész éves, rászoruló családokat segítő munkánkra fordítjuk, hogy ételt adhassunk az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak és esélyt az esélyteleneknek

– közölték.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány is csak január 12. után tud részletes adatokkal szolgálni. Előzetesen annyit közöltek, hogy a Felebarát programjukon keresztül 2500 családnak biztosítottak tartós élelmiszert és higiénés eszközöket. – Kívánságlista programunkkal 1358 gyermek karácsonyi kívánságát teljesítettük. Emellett 960 gyermek örülhetett a Nyilas Misi pakknak, amelyeket játékokkal és édességgel töltöttünk meg. A kárpátaljai testvéreinknek a Betlehemi csillag programunk eredményeként négyszáz kilogramm gyertyát, négy aggregátort, ötszáz elemes lámpát és harminc akkumulátoros fényvetőt szállítottunk ki. Mindemellett ezer tartós élelmiszercsomaggal és 280 Nyilas Misi pakkal tettük szebbé a karácsonyukat – emelték ki.

A Máltai Szeretetszolgálat karácsonyi akciója során 143 tonna tartós élelmiszert sikerült összegyűjteni – tájékoztatta lapunkat a szervezet. Elmondták: a tavaly 26. alkalommal megrendezett Adni öröm! akció a korábban kialakult gyakorlat szerint zajlott, december 15–20. között a SPAR-csoport 143 kiválasztott üzletében. A szeretetszolgálat háromezer önkéntese szólította meg a vásárlókat, hogy ha tehetik, a rászoruló embereknek is vásároljanak tartós élelmiszert. A felajánlásokat pedig a pénztárak mögött felállított gyűjtőpontokon fogadta a szervezet. – A gyűjtés eredményeképpen 19 500 adománycsomagot sikerült összeállítani, ezeket még az ünnep előtt eljuttattuk a rászoruló családoknak, hajléktalan embereknek, egyedül élő időseknek – tudatták. Hozzátették: az összegyűjtött mennyiség körülbelül 25 százalékkal volt kevesebb az előző évi eredménynél.

Rámutattak arra is, hogy az előző évinél visszafogottabb eredménnyel zárult a másik országos gyűjtésük is. – Az általános iskolákban meghirdetett Mosolymanók akcióban a tanulók cipősdobozokban adhatták le a rászoruló gyerekeknek szánt játékaikat, ajándékaikat. Az iskolai gyűjtést a Pontvelem Nonprofit Kft. szervezte meg, az adományokat a GLS futárszolgálat szállította el az iskolákból, és a Máltai Szeretetszolgálat vitte el a rászoruló családok gyermekeinek – jelezték. Tavaly 11 ezer cipősdoboznyi ajándék gyűlt össze, ami több a 2020-ban érkezett hétezer doboznál, de kevesebb a 2021-ben összegyűlt húszezernél.

Borítókép: Átadják az adományokat (Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat/Kovács Bence)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.