– Azt próbáljuk a fiataloknak elmondani, hogy soha nem volt ennyire fontos egy életen át tartó igazi életközösség, mint a mai világban, amelyik nagyon-nagyon bonyolult, állandóan új és új helyzetekkel kell az embernek megbirkóznia, nincs mögötte az a fajta egységes értékrend és jól kialakult világ, mint ami korábban volt. Tehát hihetetlen védelmet jelent egy tartós, életen át tartó kapcsolat, igazi életszövetség. És egészen egyértelmű, hogy pszichológiai szempontból erre van az embernek szüksége – fogalmazott Kopp Mária a 2008-ban rögzített Páros portré című filmben, amelyben férjével, Skrabski Árpáddal beszélnek házasságukról és életükről.
Kopp Mária és a családpolitika
Bár az iskolateremtő orvos-pszichológus Kopp Mária már tizenegy éve nincs köztünk, férjével közös munkássága ma is éltető erőként hat a hazai népesedés- és családpolitikára.
Sőt a Skrabski–Kopp házaspár nélkül a 2010 után nagyot forduló hazai családpolitika minden bizonnyal nem is lenne az, mint aminek ismerjük.