Visszatérve a külföldi jogsegélyhez, mivel a NAV által vizsgált cégcsoportban egy cseh vállalat neve is felbukkant, ezért az adóhatóság korábban kezdeményezte, hogy – banki adatok, adóbevallások és szerződések beszerzéséért – az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh hatósághoz.
Információink szerint a csehek által megküldött válaszok kiértékelése után a NAV kezdeményezte az újabb jogsegélykérelmek küldését Litvániát és Lengyelországot érintően. Előbbit azért, mert a céghálóhoz sorolható Holotech Hungary Kft. részére értékesített gépek összeszerelésével megbízott litván állampolgár tanúkihallgatása szükségessé vált, aki információkkal tud szolgálni a megbízásával, valamint gépek összeszerelésével kapcsolatban.
Úgy tudjuk, az adóhatóság javasolja azt is, hogy Lengyelország esetében egyrészt a Pawama sp zoo lengyel illetékességű cég pénzforgalmi adatainak beszerzése miatt bocsássanak ki jogsegélyt. Másrészt a Cseh-csoporthoz köthető Pannónia Nyomda Kft. és az Unitech Kft.-vel végzett gazdasági események kapcsán keletkezett dokumentumok, e-mailek és könyvelési iratok beszerzését illetően szeretnék megkeresni a lengyel szerveket.
Fontos körülmény az is, hogy a Közbeszerzési Hatóság (KH) feljelentést tett a rendőrségen. Szerintük a Cseh-hálózathoz sorolható három vállalkozás úgy hangolta össze magatartását, hogy azzal megszegte a közbeszerzés szabályait és bűncselekményt követhetett el.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak címzett beadványában a KH a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban elnevezésű bűncselekmény gyanúját nevezte meg. A feljelentés előzménye az volt, hogy a KH februárban adatokat kért az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, valamint a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH). A két szervezet át is adta a rendelkezésére álló információkat, ezek alapján pedig felmerült, hogy a cégcsoporthoz sorolható Holotech Hungary Kft., a Mondat Kft. és a Fernside Trading Ltd. összejátszott egymással.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!