Lengyelországig és Litvániáig érnek a Cseh Katalinékat érintő nyomozás szálai

A Magyar Nemzet információi szerint a Cseh Katalinhoz köthető céghálózat ügyében adócsalás miatt eljáró Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) újabb jogsegélykérelmek kibocsátását kezdeményezte. Úgy tudjuk, a NAV a litván és a lengyel szerveket is megkeresné azután, hogy kiértékelték a botrányt érintő Prágai Kerületi Ügyészségtől kapott válaszokat. A nyomozók többek között egy litván állampolgár tanúkihallgatását, valamint egy lengyel cég pénzforgalmi adatainak beszerzését látják szükségesnek.

Munkatársainktól
2022. 09. 16. 15:24
20191012 Budapest Ellenzéki kampányzáró rendezvény a XV. kerületben önkormányzati választás Fotó: Kurucz Árpád Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) újabb jogsegélykérelmek kibocsátását látja szükségesnek a Cseh Katalin-ügyben, miután elemezték a Prágai Kerületi Ügyészségtől megkapott válaszokat – tudta meg a Magyar Nemzet. Ismert, lapunk a napokban írta meg, hogy a gyanút erősítheti az a júniusban megérkezett prágai jogsegély, amit még a Cseh Katalinékhoz köthető céghálózat ügyében kezdeményezett a költségvetési csalás miatt nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A szóban forgó céghálózat ügyeivel tavaly nyáron, az Anonymus-álarcos alak közlései nyomán kezdett foglalkozni a magyar sajtó. A hivatalos és más nyilvános adatok alapján arra lehetett következtetni, hogy a cégháló tagjai működésüket összehangolva, szisztematikus módon pályáztak uniós pénzekre és nyertek el gyanús körülmények között 4,8 milliárd forintot.

Utóbbit igazolja, hogy korábbi értesüléseink szerint a NAV szakemberei áttekintették a nagyjából féltucat vállalkozásból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós pályázatait. A nyomozók megállapították, hogy a vállalkozások összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre. Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is. A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek. Az utóbbi elem meglehetősen lényeges.

Az adóhatóság nyomozói ugyanis azt valószínűsítik, hogy a cégháló tagjai tíz pályázaton teljesen vagy legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. Ez azt jelentheti, hogy egy gépre, egy technológiai megoldásra többször is pénzt kérhettek.

Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy az adóhatóságnál úgy vélik: két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, s több pályázat esetében is azonos számlákat tüntettek fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására.

Fontos körülmény az is, amit tavaly a Bennfentes.net tárt fel, miszerint már meglévő technológiával pályázhattak Cseh Katalinék.

A portál megvizsgálta a cégcsoportba tartozó svájci vállalatot, amelyről kiderült: a cég már 2013-ban kifejlesztett egy hologramtechnológiát. A Bennfentes.net emlékeztetett arra is, hogy a Cseh Katalinhoz köthető Pannónia Nyomda Kft. is hologramos technológiára pályázott, és nyert 68 millió forintot. Ráadásul a pályázati anyagban a Pannónia Nyomda Kft. azt állította, hogy ez egy teljesen új technológia, amely eddig nem létezett.

Visszatérve a külföldi jogsegélyhez, mivel a NAV által vizsgált cégcsoportban egy cseh vállalat neve is felbukkant, ezért az adóhatóság korábban kezdeményezte, hogy – banki adatok, adóbevallások és szerződések beszerzéséért – az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh hatósághoz.

Információink szerint a csehek által megküldött válaszok kiértékelése után a NAV kezdeményezte az újabb jogsegélykérelmek küldését Litvániát és Lengyelországot érintően. Előbbit azért, mert a céghálóhoz sorolható Holotech Hungary Kft. részére értékesített gépek összeszerelésével megbízott litván állampolgár tanúkihallgatása szükségessé vált, aki információkkal tud szolgálni a megbízásával, valamint gépek összeszerelésével kapcsolatban.

Úgy tudjuk, az adóhatóság javasolja azt is, hogy Lengyelország esetében egyrészt a Pawama sp zoo lengyel illetékességű cég pénzforgalmi adatainak beszerzése miatt bocsássanak ki jogsegélyt. Másrészt a Cseh-csoporthoz köthető Pannónia Nyomda Kft. és az Unitech Kft.-vel végzett gazdasági események kapcsán keletkezett dokumentumok, e-mailek és könyvelési iratok beszerzését illetően szeretnék megkeresni a lengyel szerveket.

Fontos körülmény az is, hogy a Közbeszerzési Hatóság (KH) feljelentést tett a rendőrségen. Szerintük a Cseh-hálózathoz sorolható három vállalkozás úgy hangolta össze magatartását, hogy azzal megszegte a közbeszerzés szabályait és bűncselekményt követhetett el.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak címzett beadványában a KH a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban elnevezésű bűncselekmény gyanúját nevezte meg.  A feljelentés előzménye az volt, hogy a KH februárban adatokat kért az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, valamint a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH). A két szervezet át is adta a rendelkezésére álló információkat, ezek alapján pedig felmerült, hogy a cégcsoporthoz sorolható Holotech Hungary Kft., a Mondat Kft. és a Fernside Trading Ltd. összejátszott egymással.

A cégkivonatok alapján a Holotech Hungary tulajdonosa a Holotech Switzerland AG, amelynek vezető tisztségviselője megegyezik a Fernside Trading többségi tulajdonosával. Így a Holotech Hungary olyan gazdasági szereplőtől kért ajánlatot, amelynek tulajdonosa és vezető tisztségviselője megegyezik a saját tulajdonosának cégvezetőjével. A Közbeszerzési Hatóságnál az is szemet szúrt, hogy a Holotech Hungary Kft. és a Mondat Kft. azonos telephelyen, nevezetesen Vácott, a Nádas utca 2. szám alatt található, valamint az is, hogy a cégek ugyanazt a személyt alkalmazzák könyvelőként. Arról is értesültek, hogy a Közbeszerzési Hatóság szerint ezek az információk felvetik annak gyanúját, hogy az érintett társaságok úgy hangolták össze magatartásukat, hogy azzal bűncselekményt követhettek el. A feljelentésben leírtakat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság helyett a NAV vizsgálja. Úgy tudjuk, a GVH-tól bekért adatokat jelenleg is elemzik a pénzügyi nyomozók.

Borítókép: Cseh Katalin (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.