Beszélt arról is, hogy mivel a dollárbaloldal amerikai kampánytámogatására fény derült, ezért a dollárbaloldal modellje megbukott, és most azok, akik finanszírozták ezeket a baloldali pártokat, új lehetőségeket keresnek.
A háborúról megjegyezte, hogy az Egyesült Államokban is növekszik a békepárti álláspontot vallók száma, és nemcsak Donald Trump volt amerikai elnök képviseli ezt, hanem demokraták és republikánusok is.
Mráz Ágoston Sámuel szerint az amerikai kormány növelni fogja a nyomást a magyar kormányon, ennek része volt David Pressman nagykövet szerdai bejelentése, de – a vezető úgy vélte – ez kevés lesz, hogy megváltozzon a kormány álláspontja.
A műsorban szót ejtettek a budapesti amerikai nagykövet széderestjéről, amire meghívták Gyöngyösi Mártont, a Jobbik – Konzervatívok elnökét is, akinek korábban antiszemita kijelentései voltak. A Nézőpont Intézet vezetője szerint ezzel a lépéssel az Egyesült Államok nagykövetsége egyértelműen asszisztált egy politikus és a pártja „színeváltozási” kísérletéhez. A „dollártanácsadók” azon dolgoznak, hogy a Jobbikból egy teljesen új pártot csináljanak – hangsúlyozta.
Mráz Ágoston Sámuel az M1 aktuális csatornán elmondta azt is, hogy Gyöngyösi Márton a zsidóság legelszántabb kritikusa és az orosz érdekek szolgálója volt az előző életében.
Hozzátette, hogy azok segítik a Jobbik színeváltozását tanácsadóként, akik egykor az MDF munkáját támogatták, azét az MDF-ét, amelyik jobboldali pártként a baloldali érdekeket szolgálta ki.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!