A jelentés a szexmunkával kapcsolatos valamennyi büntetőjogi szabályozás enyhítésére is felszólít. A dokumentumban arról írnak: nem vonható jogi felelősségre a „harmadik fél”, vagyis kerítő, amennyiben a prostituált beleegyezik a szexuális munkába, és fair körülményeket biztosítanak számára. Ez azonban az emberkereskedőket és a bántalmazókat segíti abban, hogy büntetlenül kényszerítsenek prostitúcióra kiszolgáltatott embereket. A klinikai szakpszichológus szerint a javaslat ezen része nonszensz. Mint fogalmazott:
A józan észnek ellentmondó javaslatoknak nincs helye a törvényeinkben. Bár az ENSZ csak javaslattal élhet, egyes országok mégis, mintha parancsot kapnának, úgy teljesítik és befogadják a saját rendszerükbe, törvényeikbe ezeket.
– Nem szabad engednünk, hogy ránk kötelezzék ezt a javaslatot, ha csak egy mód van rá, ki kell tartanunk az elveink mellett, hogy megvédjük gyermekeinket. Ha csak egyszer is bekerülünk ebbe az őrült áramlatba, az elsodor minket. Tiltakozom, mint szülő, mint pszichológus és mint ember is – mondta.
Mint arról korábban már írtunk, az úgynevezett március 8-i elvek célja, hogy iránymutatást adjanak a nemzetközi jogszabályok büntetőjogban való alkalmazásához. A jelentés szerint ugyanis a szexszel, kábítószer-használattal, szexuális és reproduktív egészséggel, hajléktalansággal és szegénységgel kapcsolatos jogszabályokat sok esetben a túlkriminalizálás jellemzi. „A büntetőjog végrehajtása tekintetében a szexuális beleegyezéshez előírt minimális korhatárt megkülönböztetésmentes módon kell alkalmazni. A végrehajtást nem lehet a résztvevők neméhez vagy a házassági beleegyezési korhatárhoz kötni. Ezen túlmenően a belföldön előírt, a szexuális beleegyezés alsó korhatárát el nem érő személyek szexuális magatartása lehet beleegyezéses, ha a jog szerint nem is, de a valóságban igen. Ebben az összefüggésben a büntetőjog végrehajtásának tükröznie kell a 18 év alatti személyek jogait és képességét arra, hogy döntést hozzanak a beleegyezésen alapuló szexuális magatartásról, valamint a meghallgatáshoz való jogukat az őket érintő ügyekben” – áll a dokumentumban.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!