A csepeli rendőröknek az egyik 13 éves kislány édesanyja tette az első bejelentést, majd kiderült, hogy rövid időn belül még egy hasonló támadás történt, az első helyszíntől két kilométernyire. Az akkori információk szerint a támadó 15 óra körül bement egy XXI. kerületi lépcsőházba, majd beszállt a liftbe a tizenhárom éves kislány mellé.
A férfi először kérdezgette a lányt, majd megfenyegette a kiskorút, hogy „ha nem mutatja meg a bugyiját, akkor megszurkálja őt”. A kislány határozottan nemet mondott a férfinak, aki ekkor megállította a liftet, két kézzel megragadta a lány torkát, és közben azzal fenyegette, hogy ha kiabál, megszurkálja. Szerencsére a lift közben elindult, és amikor a liftajtó kinyílt, a férfi menekülőre fogta.
Ezután negyedóra sem telt el, amikor a férfi kiszúrt magának az utcán egy másik kislányt, akit követni kezdett, majd amikor a lány hazaért, bement utána a lépcsőházba. A férfi a lépcsőn támadt rá áldozatára, de a kislánynak sikerült magát kiszakítani a fogásból, és felfutott a negyedik emeletre. A támadó megijedhetett, hogy lebukik, így ebből a házból is sietve távozott. Szerencsére a két kislány nem sérült meg, de mindketten nagyon megijedtek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!