– Hogyan segítette ezt a modellváltás?
– Fel tudtuk gyorsítani a cégekkel történő együttműködést, ezt pedig elsősorban a szabadabb működési modell teszi lehetővé. Az egyetem ma csaknem háromszáz vállalati partnerrel dolgozik együtt, közöttük a legjelentősebb cégekkel, mint például a Bosch, a Morgan Stanley, az Oracle, az MVM, a Samsung, az evoSoft, a Siemens, valamint az összes hazai mobilszolgáltató, csak hogy néhány ismertebb vállalatot említsek.
Tizenkétezer hallgatója van az egyetemnek, évente több ezren végeznek, és szinte mindenki azonnal elhelyezkedik azon a területen, amelyre a diplomája képesíti.
Ma Magyarországon minden harmadik mérnök az Óbudai Egyetemen szerezte a diplomáját.
– Mit tart a saját sikerének az elmúlt négy év rektori tevékenységében?
– A korábban említett rangsorbeli nagy léptékű javulásnak és a tudományos teljesítmény fejlődésének köszönhetően betörtünk a köztudatba és a nemzetközi térbe. Emellett nagyon fontosnak tartom azt is, hogy valódi csapatszellemet alakítottunk ki az egyetemen, minden dolgozónk ugyanazokért a célokért küzd. Egy ekkora intézménynél, ahol ezernél többen dolgoznak, ez nem magától értetődő, a bizalmat elnyerni komoly eredménynek számít. Emellett a tantárgyainkat és a tanterveinket ismételten meg tudtuk úgy újítani, hogy az egyetem közben szintet lépett nemcsak tudományos értelemben, hanem a hallgatói minőségben is.
Amíg öt évvel ezelőtt a felvett hallgatók hatvan százalékának csak középszintű érettségije volt, ma minden diák emelt szintű érettségivel kerül az egyetemre.
Azon kevés hazai műszaki felsőoktatási intézmény vagyunk, amely úgy tudta majdnem harminc százalékkal – eddig sosem látott mértékben – növelni az elsőéves hallgatók létszámát, hogy ragaszkodtunk a minőségi követelményekhez, így az emelt szintű érettségihez. Szintén nagyon fontos eredménynek tartom, hogy az egyetem, karöltve a fenntartó alapítvánnyal, meg tudta újítani, illetve bővíteni az ingatlanállományát az öt évvel ezelőtti állapothoz képest.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!