A szervezet elnökének kiállása „a magyar anyák” mellett azért is különös, mert amikor Törley Katalin belépett a Tanítanék Mozgalom új arcai közé, még a poligámia, vagyis a többnejűség mellett demonstrált.
„Le a monogámiával!” – hirdette a Tanítanék Mozgalom vezetője egy róla készült fotó tanúsága szerint, egy kartonpapírra írt feliratot tartva a kezében.
A fénykép közzététele a Rólunk, hozzád című kampány része volt, ahol mindenkiről olyan fotó készült, amelyen saját üzenetét, kívánságát vagy személyes vágyát írta fel egy kartonra, amelynek megvalósulásához tágabb közösség, csoport vagy a társadalom együttműködésére van szükség.

A poligámia mellett ilyen módon kiálló Törley Katalin a fent említett programban mások mellett a tanítványaival állt modellt még a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusaként. Az egyik fotón a már említett „Le a monogámiával!”, egy másik képen pedig a „Szeretkezz, ne ítélkezz!” feliratot tartotta a kezében.
A kampány hivatalos célja egyébként az volt, hogy a kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem fontosságára, a hajléktalan emberek problémáira, a szolidaritásra és az emberi jogok tiszteletben tartására próbálja felhívni a figyelmet. Arra azonban nem derült fény, hogy mi köze lehet a többnejűségnek vagy a partnerek váltogatásának a kirekesztéshez. Azt pedig inkább jobb nem firtatni, hogy ezzel a pedagógus éppen milyen vágyait fejezte ki, és milyen példával kívánt szolgálni a tanítványainak. A képek a Fotózás és aktivizmus workshopon, a Művészek az iskolában pályázat támogatásával készült. A résztvevők a pécsi Gandhi Gimnázium és a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói, valamint a Kontakt fotóművészeti kurzusok fotózás és aktivizmus tanfolyam fotósai, illetve a Város Mindenkié csoport önkéntes hajléktalan aktivistái voltak.
A Város Mindenkié csoport vezetője az a Misetics Bálint volt, aki a Fidesz-székház előtti agresszív demonstrációk között tűnt fel még 2013-ban, majd aktív résztvevője volt az egyetemisták kormány elleni lázításának, illetve egyike volt a színművészeti miatt demonstrálók kiképzőinek. A radikális baloldali aktivista jelenleg Karácsony Gergely főpolgármester hajléktalanügyi főtanácsadója havi nyolcszázezer forintos fizetésért, de a testvére sem járt rosszul, ugyanis az ő cége az I. kerületben kap komoly megbízásokat az önkormányzattól.
Törley izgalmas fotójáról egyébként a Magyar Idők és a PestiSrácok számolt be annak idején. A pedagógusdemonstrációk fő szervezője azonban arra hivatkozott: egy képet kiragadtak a projektből, ami teljesen másról szólt, mint a poligámiáról, művészeti és pedagógiai szempontból egyaránt. Úgy védekezett: rajta keresztül a Tanítanék Mozgalmon próbálnak fogást keresni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!