Dobrev Klára üzenetei minden esetben a faék egyszerűségével szólnak. Állít valami nagy hazugságot a jelenlegi kormányról, majd a haza fogadatlan prókátoraként a világba kürtöli, hogy mint rettenthetetlen anyatigris megment bennünket attól, aminek a veszélye amúgy fel sem merült a kormányzati gondolkodásban. Legutóbbi demagógiabombájában, Petőfitől elorozva a költői képet, mint a nemzetközi giccsvilágbajnokság egyik feltétlen dobogósa leszögezi: „Nekünk az EU-tagság az életünket jelenti, a megmaradásunkat a népek tengerében. Ha elveszítjük, akkor generációkra elveszítjük a reményt, hogy Európához fogunk tartozni és európai jólétben fogunk élni!”
Olvasva Dobrev okafogyott, bősz hittételét, magam is a népek tengerének szerény részeseként legszívesebben azt mondanám: hírfogyasztó, „tombold ki magadat […] / S dobáld a fellegekre / Bőszült tajtékodat.”
Magyarország 2004. május 1. óta tagja az Európai Uniónak. A magyar államalapítás napja az a nap, amikor István királyunkat megkoronázták. Erre 1000. december 25-én került sor. Az uniós tagságunk létrejöttét megelőző röpke ezer évben valahogy mégis gond nélkül elvoltunk a jelenlegi, hangsúlyozom: a jelenlegi unió nélkül. Eleink nem dőltek kardjaikba, megmaradásuk reményében nem könyörögtek az életükért a népek tengerében elveszve, pedig a Kárpát-medencének ezen a tájékán pusztított már mongol, százötven évig török, elnyomott a Habsburg, német, negyvenöt évig az oroszok érezték ideiglenesen jól magukat. Újabban kerítésdöngető honfoglalók hullámzanak határaink felé. Felettébb érdekes módon a bennünket megvédeni hivatott, Dobrev Klára „életét” jelentő unió valahogy nem megmenteni, hanem inkább elárasztatni szeretné hazánkat és Európát a jobb élet reményében érkező idegenekkel.
Lévén hogy Európában vagyunk, odatartozásunk evidencia.
Végezetül azt javaslom az árnyék-miniszterelnök asszonynak, amikor fátyolos szemmel az európai jólétről beszél, hogy kérdezze az épp Európából hazánkba települő német, holland, belga nyugdíjasok tömegeit, ugyanis a „jólét” Dobrev fogalmával ellentétben már régen nem az 1990-es rendszerváltoztatásunk időszakában még érvényes, akkor hőn áhított nyugati jólétet jelenti, hanem a totális identitásvesztést, a kontrollálhatatlan bűnözést, az iszlám terrorizmust, a felgyújtott autók körül örömtáncot járó bevándorlókat, a közönséges vandalizmust, az erőszakos genderpropagandát és így tovább a végtelenségig. Tetszik neki vagy sem, Dobrev Klára barátkozzon meg a gondolattal, hogy a magyarok jelentős többsége minden nehézség dacára szeret itt élni és átlátja az ő ködös szándékait és vele együtt a hazai ellenzék egészének teljességgel kontraproduktív, hatalomért lihegő vágyait.
Petőfivel kezdtem, így stílusosan vele is zárom soraimat. Mindaddig, amíg Magyarországon a jelenlegi kormány van hatalmon, Dobrev Klára és társai lélekvesztőikkel hánykolódhatnak napestig a népek tengerén, de azért azt az egyet véssék jól a fejükbe és jegyezzék is meg: „Habár fölűl a gálya, / S alúl a víznek árja, / Azért a víz az úr!”
A szerző színművész
