„Szükségessé vált olyan új uniós jogállamisági mechanizmus létrehozása a 2024 második felében, a sorra kerülő magyar EU-elnökség időszaka alatt, ami biztosítja az EU-intézmények felelősségre vonását, amennyiben azok a tagországok érdekeivel ellentétesen, okszerűtlen módon gazdálkodnak” – fogalmazott Petri Bernadett jogász, a Szabad Európa Munkacsoport tagja, a XXI. Század Intézet kutatója, aki az Európai Unió költségvetési helyzetét és annak jogállamisági vetületeit tekintette át.
Mint arról a Magyar Nemzet is többször írt, nemrég jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy a hétéves uniós költségvetés féléves felülvizsgálatával összefüggésben további befizetésekre tart igényt az uniós tagállamok részéről, mivel az eddigi költések kimerítették a rendelkezésre álló pénzeszközöket.
A XXI. Század Intézet kutatója emlékeztetett: az Európai Unió többéves költségvetési tervezésének elsődleges célja, hogy az unió szakpolitikai célkitűzéseinek biztosítására szánható pénzösszegeket a tagállamok és így az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét biztosítva, kiszámítható módon meghatározza. „A jelenlegi EU-költségvetés a valaha volt legnagyobb uniós büdzsé, hiszen a hétéves keret és a helyreállítási források együttesen több mint kétezermilliárd euróra növelték a közös kasszát. Ennek ellenére az Európai Bizottság egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy jelentős mértékben túlköltekezte magát, s így nem képes eleget tenni költségvetési kötelezettségeinek, amelyek egy része ráadásul éppen egyes új vállalásaiból adódik: legfőképpen az Ukrajnának szánt, az uniós költségvetés arányaihoz képest is magas összegű támogatás” – fejtette ki Petri Bernadett, aki szerint:
Az unió pénzügyi érdekeit nem a tagállamokkal, hanem az uniós intézményekkel szemben kell megvédeni.
Az eddig nyilatkozatot tett tagállamok egyértelműen elutasítják az Európai Bizottság javaslatát a hétéves költségvetés módosítására és a többlet-hozzájárulások előírására.
A kutató szerint: az Európai Unió felelőtlenül, a tagállamok érdekeit figyelmen kívül hagyva gazdálkodik azokkal a pénzügyi forrásokkal, amelyeket saját tagországai bocsátottak a rendelkezésére.
„Pedig éppen a gazdasági stabilitás, kiszámíthatóság és elszámoltathatóság követelményeinek való megfelelés az indoka annak, hogy a 80-as évek óta az Európai Közösségek, majd az Európai Unió saját költségvetését többéves elszámolási időszakokra nézve határozza meg” – tette hozzá.
Felidézte, hogy a 80-as években ugyanis a rendelkezésre álló források és a tényleges költségvetési követelmények egyensúlyának egyre növekvő hiánya konfliktusokkal teli légkört eredményezett az intézményi kapcsolatokban, amelynek enyhítésére, a költségvetési fegyelem növelésére és a végrehajtás jobb tervezés révén történő javítására tett kísérletként alakították ki a többéves pénzügyi tervre vonatkozó koncepciót.
„Az e célt szolgáló első intézményközi megállapodást 1988-ban kötötték meg. Ez volt a Delors I. csomagként is ismert 1988–92-es pénzügyi terv, amelynek az volt a célja, hogy biztosítsa az Egységes európai okmány költségvetési végrehajtásához szükséges forrásokat. 1988 óta tehát az intézmények a közösségi, illetve ma már uniós kiadásokat többéves keretbe foglalják, amely a költségvetést a szélesebb szakpolitikai területeknek megfelelő fejezetekre bontja, a kiadási tételek pedig az érintett időszak fő költségvetési prioritásait tükrözik” – részletezte Petri Bernadett, aki az uniós költségek alapelveiről is beszélt.
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés és az annak alapján született elsődleges uniós jog kötelező alapelveket határoz meg az uniós költségvetés végrehajtására nézve, amelyek többek között olyan előírásokat foglalnak magukban, mint a költségvetési fegyelem, pontosság, a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás és az átláthatóság. Az Európai Unió költségvetését az orosz–ukrán háború kitörését megelőzően, 2020 decemberében fogadta el az Európai Tanács és az Európai Parlament.
Az Ukrajnának eddig juttatott költségvetési támogatások pontos összege – az uniós pénzgazdálkodásra vonatkozó átláthatósági előírások ellenére – nem ismert, de óvatos becslések szerint az új támogatási körrel a többszörösét teszi majd ki annak a 40-50 milliárd összegű támogatásnak, amit az unió legfontosabb beruházási politikájára, a saját tagállamai regionális fejlesztéseit célzó gazdasági, társadalmi és területi kohézióra vagy az uniós mezőgazdaság támogatására szán a 2024-es év során.
A szakértő kifejtette: „Ez a pénz tehát eredetileg más, a tagállamok gazdasági fejlődését és az unió pénzügyi stabilitását támogató költségvetési célokat szolgált volna, az eddig kifizetett összegek is más uniós programok átcsoportosításából származtak. Az Ukrajnának szánt új, összesen 50 milliárd euró összegű költségvetési támogatás, amely a tagállami pótbefizetést szükségessé teszi, csaknem háromszor annyi pénzt jelent, mint amit az EU a teljes hétéves költségvetési időszakra nézve biztonság- és védelempolitikai célokra szánt. Kétszer akkora összegről van szó, mint amit az Európai Unió saját, úgynevezett zászlóshajó nevű programja, az Erasmus finanszírozására kíván fordítani.”
Bár a szerződések előírják, hogy az unió célja a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés és stabilitás elérése, feladata pedig éppen ezért az, hogy gyenge gazdasági növekedés idején költségvetési politikája révén erősítse a befektetéseket és a fogyasztást, és e téren is biztosítsa a tagállamok érdekeinek elsődlegességét; a teljes hétesztendős költségvetés regionális fejlesztési forrásaiból három év alatt alig a teljes összeg 2,5 százalékát folyósították az uniós intézmények az EU 27 tagállama részére.
A tagállamoknak járó uniós pénzek folyósítása tehát továbbra is akadozik, Lengyelország és Magyarország pedig a jogállamisági eljárásnak kikiáltott politikai zsarolás miatt nem jut hozzá a jog szerint őket megillető uniós pénzekhez.
Petri Bernadett szerint, ha az EU a harmadik országok érdekeit védi saját tagállamai ellenében, és gazdaságilag indokolatlan döntéseket hoz, azzal megsérti az unió pénzügyi érdekeit. Az uniós intézmények jogállamisági elszámoltatására van szükség.
„A 90-es évekig az uniós jogállamiság fő kérdése az volt, hogy az uniós intézmények jogszerűen működnek-e, megfelelően képviselik-e a tagállamok érdekeit és biztosítják-e az állampolgárok alapvető jogainak tiszteletben tartását. A keleti bővítésre való felkészülés jegyében az amszterdami, majd a nizzai szerződés az EU intézményei helyett a tagállamokat tette a jogállamisági vizsgálat tárgyává, eszerint az uniós intézmények feladata az Európai Unió, valamint polgárai és tagállamai érdekeinek feltétlen szolgálata” – idézte fel, kiemelve:
„annak jogalapja, hogy a jogállamiságot a tagországok kérjék számon az EU-intézményeken, ne pedig fordítva, továbbra is fennáll”.
A XXI. Század Intézet kutatója arra is kitért, hogy az Európai Parlament néhány héttel ezelőtt jelentésbe foglalta, hogy Magyarország alkalmatlan az uniós soros elnökség betöltésére. Több olyan nyilatkozat is született, amelyek szerint a jogállamisági vitára tekintettel Magyarország nem tekinthető az Európai Unió teljes jogú tagjának, sőt nem is valódi demokrácia. „Akik így érvelnek, azok szerint a magyar soros elnökség elhalasztása önvédelmi reakció az Európai Unió intézményei részéről. Az utóbbi kijelentésnek van némi valóságtartalma, de korántsem abban az értelemben, amint azt a magyar EU-elnökség ellen bujtogatók beállítani igyekeznek. Amikor ugyanis az uniós intézmények minden lehetséges eszközzel igyekeznek elkerülni, hogy Magyarország betöltse az Európai Unió soros elnöki tisztét, valójában nem mástól tartanak, mint a költségvetési felelősségre vonástól és a jogállamisági elszámoltatástól, amit a magyar kormány elnökségi prioritásai között kilátásba helyezett” – foglalta össze Petri Bernadett.
