Soltész Miklós: Összefogásra van szükség a kereszténység és a teremtett világ adta értékek megőrzéséért

Összefogásra van szükség a kereszténység és a teremtett világ adta értékek megőrzéséért és továbbvitelükért − jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Bősön, ahol beszédet mondott a magyar kormány támogatásával megépült új református templom átadásán vasárnap.

MAGYAR NEMZET
Forrás: MTI2023. 06. 11. 18:14
SOLTÉSZ Miklós

Feszületet állíttatott a német nemzetiségi közösség Nagykanizsán (Fotó: MTI/Varga György)
Feszületet állíttatott a német nemzetiségi közösség Nagykanizsán Fotó: Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár beszédében hangsúlyozta: az új református templom megépítése is az összefogás erejét mutatja, annál is inkább, hiszen annak elkészültében sok közösségi munka van.

Elmondta: az, hogy egy ilyen jó ügyért, mint az új templom megépítése össze lehetett fogni, akkor ezt más célokért is meg lehet tenni. Rámutatott: látni lehet, hogy sajnos mind a kereszténységet, mind az általános értékeket szerte Európában és Szlovákiában is támadások érik, ezek megóvása pedig ugyancsak összefogást igényel.

− Nekünk, magyaroknak, itt Szlovákiában a többségi társadalom jelentős részével összefogásra van szükségünk a kereszténység adta, valamint a teremtett világot szolgáló értékek megőrzéséért és továbbviteléért. Hiszem azt, hogy ezt itt a Felvidéken is néhány hónap múlva felismerik a magyarok − jelentette ki Soltész Miklós.

A politikus elmondta: az összefogás erejét, szükségességét és üzenetét az is mutatja, hogy olyan csodák tudtak elkészülni, mint a most átadott templom, illetve hogy az elmúlt tíz évben több mint kétszáz templom és parókia újulhatott meg, valamint sok tucat óvoda is épülhetett.

− Ezt folytatni kell, és ehhez kell a magyarok összefogása és a békességre való törekvés a szlovákokkal és sok más nemzettel is − szögezte le Soltész Miklós.

 

Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke az átadón a magyar közmédiának nyilatkozva elmondta: az egész egyház örvend a mai napon, hogy egy új templomot sikerült átadni Bősön, egy létező és növekedésnek indult közösségnek, ahol eddig a helyiek a gyülekezeti alkalmakat egy ezt a célt szolgáló otthonban tartották.

Forró Krisztián, az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke, aki ugyancsak részt vett az ünnepélyes átadón, azt mondta: a történelmi egyházaknak mindig is nagy szerepük volt a magyarság megmaradásában, ezért is külön öröm az új templom, amely egy újabb bástyája lesz a felvidéki magyar közösségnek.

Az új bősi református templom megépítésének ötlete először 2018-ban fogalmazódott meg, a megvalósítási folyamat pedig egy évvel később kezdődött el a telek megvásárlásával. A templom elkészítését a magyar kormány csaknem 90 millió forinttal támogatta, ugyanakkor a megvalósításban részt vállalt a helyi közösség, a település és a gyülekezet is.

Borítókép: Soltész Miklós (Fotó: MTI/Varga György)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.