Hagyják végleg lepusztulni a Hotel Rómait?

Évek óta a fővárosi önkormányzat tulajdona a szebb napokat látott Hotel Római, amely Budapest szintén lepusztulóban lévő pihenőhelyén, a Római-parton található. Karácsony Gergelyék nem tudnak mit kezdeni a már-már romhalmazzá váló egykori kultikus épülettel, amit ma már leginkább el kellene dózerolni.

2023. 07. 25. 5:23
Hotel Római az angyalföldi gyilkos búvóhelye
Budapest, A romos Hotel Római Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most, hogy az angyalföldi gyilkos ott bujkált öt napig, ismét ráirányult a figyelem a Római-parton található, szebb napokat is látott Hotel Rómaira. Jelen állapotában már-már visszafordíthatatlan a sorsa az egykor közkedvelt üdülőnek. Az óbudai önkormányzattól származó értesülésünk szerint a fővárosi önkormányzat tulajdona a közvetlenül a vízparton, a Szent János utcában csónakházak közé beékelődve található épület, amelyet – úgy tűnik – hagynak összedőlni.

Hotel Római az angyalföldi gyilkos búvóhelye
A Hotel Római ma romhalmaz (Fotó: Teknős Miklós)

Az 1920-as években az Esti Kurír című napilap üdülőjének épült komplexum a Kádár-korszakban az MSZMP tulajdonában állt. Az országos pártvezetés középkáderei használták a leggyakrabban, ám időnként még a kultúrpápa, Aczél György is megfordult ott, sőt maga Kádár János is megmártózott egyszer az üdülő belső kertjében lévő medence vizében.

A pártüdülőt a nyolcvanas évek elején felújították és kibővítették, a régi épület mellé egy másik szárnyat húztak fel. Az Óbudai Anzix portál szerint a 16 apartmanban, a 28 kétágyas szobában és a kerti fabungalókban ekkor összesen 176 férőhely volt. Szezonon kívül ezekbe a Coop-Tourist is szervezett bolgár, keletnémet és csehszlovák csoportokat, a csúcs azonban természetesen a nyár volt. A szabad szombatok bevezetésével a pártapparátus víkendigénye is megnőtt, hétvégenként ötszázan is kimentek a pártüdülőbe – a belső szabályzat szerint háromszázan a KB-apparátusból, százan a budapesti pártbizottságból kaphattak belépőt.

Bár az MSZP deklaráltan nem a MSZMP jogutódja, ám az MSZMP-pártvagyont azért így vagy úgy hasznosították. Így történt ez a római-parti MSZMP-üdülővel is. 

A rendszerváltozás idején törvénybe iktatták, hogy a volt MSZMP-ingatlanok körét csak oktatási célra lehet hasznosítani. Így került a Római-parti volt pártüdülő a Hostis Nevelési-Oktatási Közalapítvány érdekeltségébe, noha az MSZP gyakran tartotta itt a rendezvényeit.

A Hotel Rómait 2016-ban zárták be, azóta az ingatlan használaton kívül van, állapota egyre romlik. A hotel környezetében gyakran megfordulók szerint az elmúlt években egyetlen változás volt. Tavaly februárban, miután a Metropol megírta, hogy a főváros hagyja leromlani a hotelt, ahova szabadon járnak be a hajléktalanok, a fővárosi önkormányzat betonacélból készült rácsos hálókkal hegesztette le a földszinti nyílászárókat. Az épület kirablása ezzel mérséklődött, ám a hajléktalanok felmászva az emeletre továbbra is lakják az épületet.

Információink szerint a fővárosi önkormányzat nem tudja, hogy mit kezdjen az egyre romosabb Hotel Rómaival, amelynek állapota lassan olyan rossz, hogy már csak az eldózerolása lehet a megoldás.

Borítókép: A Hotel Római főbejáratát a természet foglalta el (Fotó: Teknős Miklós)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.